A legtöbb beteg küzd a reggeli merevséggel
A reuma egy közel 200 betegséget magában foglaló gyűjtőnév. A közös vonás, hogy minden esetben valamely testrész vagy szerv krónikus, fájdalmas, a legtöbb esetben gyulladásos megbetegedéséről van szó, amelynek egyelőre nem ismert a konkrét kiváltó oka.A tünetek felerősödését számos helyzetben meg lehet figyelni, sokaknál például a nyirkos hideg, a hidegfront fokozza a görcsöket. Ami pedig a legtöbb betegnél közös: a reggeli merevség. Ilyenkor az ízületek merevsége olyan fokú lehet, hogy a felkelés is kínkeservessé válik, és még további legalább egy óráig nagyon nehezen megy a mozgás. Mit lehet ez ellen tenni?
● Készüljünk előre!
A reumatoid artritisz orvosi kezelése döntő jelentőségű.Készítsük az orvossal egyeztetett fájdalom- vagy gyulladáscsökkent gyógyszert az éjjeli szekrényre, egy pohár víz és egy kis keksz mellé. Állítsuk az órát egy órával a tervezett felkelési idő elé és a csörgéskor vegyük be a gyógyszert, majd együnk egy kis kekszet, hogy okozzon gondot az üres gyomor. Próbáljunk relaxálni vagy visszaaludni, és keljünk a tervezett időben.
● Mozgassuk át magunkat már az ágyban!
Mire az óra csörög, a fájdalomcsillapítónak már hatnia kell. De még a felkelés előtt mozgassuk át az ízületeket, nyújtsunk és feszítsünk finoman. Ez bemelegíti az izmokat és ellazítja a merev ízületeket. Háton fekve forgassuk lassan a fejünket mindkét oldalra, majd lassan a kezeket, karokat, könyököket, vállakat. Először az egyik, majd a másik oldalunkon végezzük el az átmozgatást. Ugyanilyen metódussal nyújtsuk, gyengéden feszítsük meg a lábujjakat, bokákat, térdeket, csípőt. Ha enyhül a merevség, keljünk fel.
● Melegítsük magunkat
Egy meleg fürdő vagy zuhany a vért a bőrfelszín felé tereli, átmelegíti az ízületeket, az izmokat. A kádban mozgassuk át a végtagokat, a zuhanyban a zuhanyfejjel meg is masszírozhatjuk a merev ízületeket. Addig maradjunk a melegben, amíg valóban át nem melegszünk, el nem lazulunk.
● Melegítsük a ruhákat
Ha van ruhaszárító gépünk, és van rajta melegítő funkció, a zuhanyzás alatt érdemes a ruhákat 5 percig melegíteni, mielőtt felvesszük azokat. Erre a célra megfelel a radiátor vagy a törölköző szárító is. A meleg ruhadarabok is lazítják a fájdalmas ízületeket.
● Reggelizzünk kiegyensúlyozottan
A reggeli feltétlenül szükséges ahhoz, hogy legyen energia egy egyébként is nehezen kezdődő nap beindításához. Néhány szelet teljes kiőrlésű kenyér egy tojással, joghurttal vagy egy hasonlóan készült müzli tejjel vagy növényi tejpótlóval ideális energiaforrás lehet. Ráadásul ezek az ételek az ún. „gyulladáscsökkentő” diétába is beilleszthetők, és mivel a reumatoid artritisz egy autoimmun, gyulladásos betegség, ebben az esetben is ajánlott ezt követni.
● Gondoskodjunk a nap közbeni melegítésről
Napközben is sokat segíthet az ízületek melegítése. Ez történhet egy masszázskrémmel, egy melegvizes palackkal, elektromos vagy bármilyen melegíthető tasakkal, amit elég csak a mikróba tenni néhány percre. Ez akár még egy irodában is megtehető, sőt, ha saját íróasztalunk van, akár alatta is el lehet helyezni egy hősugárzót.
● Mindennap mozogjunk
A reumatoid artritisz megnehezíti a mozgást, különösen, ha az ízületek „bedurrannak”. Sőt, a túlzásba vitt mozgás is okozhatja a tünetek fellángolását, tehát ettől is érdemes tartózkodni. A kulcs a mértékletesség. Napi 20 perc séta, az ízületek napi nyújtása, a közepes-enyhe megterhelést jelentő edzés segít a merevség és a gyengeség elkerülésében.
● Kezeljük az okot is
- A reumatoid artritisz (RA) esetén szükség lehet a helyi gyulladáscsökkentő injekcióra, amely gyorsan, hatékonyan birkózik meg a jelentős fájdalmakkal is. Emellett azonban az ok kezelése is elengedhetetlen, a diagnosztizált RA reumatológus által javasolt ún. bázis terápiát és reumatológiai gondozását igényel – hangsúlyozza dr. Csengei Gábor PhD, a Fájdalomközpont reumatológusa. - Erős fájdalmak esetén ugyanakkor szóba jöhetnek olyan kezelések is, mint például a lágyrész biokompatibilis hialuronsav injekció. Jó hatású lehet az orvosi kollagén terápia, amely szintén injekciós kúraként csökkenti a fájdalmat, és a lökéshullám terápia, amely során a hullám áthatol a test felszínén és beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti az anyagcserét és a vérkeringést. Ezek a módszerek természetesen nem szüntetik meg az okot, hiszen az autoimmun eredetű, de hatékonyak a tünetek elleni küzdelemben. A lényeg, hogy az pácienseknek nem szabad belenyugodniuk abba, hogy esetleg hosszú évek óta szenvednek, tudniuk kell arról, milyen sok hatékony módszer áll rendelkezésre.
Forrás: Fájdalomközpont
2025. 01. 10.