2024. December 22. vasárnap
Az oligofruktóz a cukrot kiváltó édesítőszer, melynek fogyasztásával nem csak fogyni lehet, de szerencsés esetben a vérnyomás és a koleszterinszint is csökkenhet – állapították meg kutatók.

Az oligofruktóz sokféle növényben megtalálható, például a fokhagymában vagy a cikóriában. Ez az édes ízű molekula minimális kalóriát jelent, ezért már eddig is sokféle ételben, fagylaltban vagy süteményekben használták édesítőszerként. Mivel hatására a bélben megnő a kedvező bélbaktériumok száma, ezért a legkülönbözőbb táplálék-kiegészítő szerekbe is beleteszik, melyek főleg a testépítők körében népszerűek.

oligofruktóz, vérnyomás, koleszterin

Kínai kutatók az oligofruktóz egyéb élettani hatásait vizsgálták olyan felnőtteken, akinek a vérnyomása kissé magas volt, vagy állandóan a normál érték felső határán mozgott. Korábbi kutatások szerint az ilyen az emberekből rövid időn belül magas vérnyomású beteg lehet.

A résztvevők egyik csoportja napi 20 gramm oligofruktózt kapott, a többiek ahhoz hasonló édes anyagot fogyasztottak. A három hónapos vizsgálat végére a vérnyomás jól mérhetően csökkent az első csoportban, mindkét – a szisztolés és a diasztolés – vérnyomásérték esetében. A, másik édesítő vérnyomáscsökkentő hatása ugyanakkor elhanyagolható mértékűnek bizonyult.

Igen fontos volt az a megfigyelés is, hogy a „rossz” LDL koleszterinszintje és a szintén kedvezőtlen egyéb vérzsírok mennyisége szintén jelentősen csökkent az oligofruktóz hatására. Mindkét vizsgálati csoport tagjainak testsúlya hasonló mértékben lett kisebb. Ez nem az oligofruktóznak, hanem annak köszönhető, hogy a vizsgálat minden résztvevője egészségesebben étkezett.

Az eredményeket az Amerikai Szív Társaság kongresszusán ismertették. A társaság egyik szakértője, Alice Lichtenstein az előadást követően érdekesnek minősítette a vizsgálat eredményét. „Mindazonáltal további kutatásokra van szükség, mielőtt azt ajánlhatnánk, hogy az emberek oligofruktózt tartalmazó étel-kiegészítőket fogyasszanak” – fűzte hozzá.


Forrás: MTI
2009. 12. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés