Amerikai kutatók szerint a dohányosok nem véletlenül gyújtanak rá kávézás, vagy kedvenc tevékenységeik közben, és mindez azzal is összefügg, hogy miért olyan nehéz a leszokás.
Rengetegen keresték már a hosszú élet titkát és vélték megtalálni a génekben, a táplálkozásban, a klímában; a poligámiát azonban eddig még senki sem vette figyelembe. Márpedig a legújabb kutatások szerint a több partnerrel élő férfiak tovább élnek.
Mindenki feledékeny lehet olykor – ne aggódjunk, ezek még nem az Alzheimer-kór tünetei. Az odafigyelés azonban nem árt: néhány tanács betartásával sokat tehetünk azért, hogy megelőzzük az elbutulással járó betegségeket.
A párkapcsolat kimenetelét akár pozitívan is befolyásolhatja egy harmadik fél feltűnése. Kérdés, hogy a pár melyik tagját érinti a csábítás, a foglalt nők és férfiak ugyanis máshogy fogják fel az idegenekkel való flörtölést.
Sok szülő számára kínzó kérdés, hogy a nagy nyári melegben adjon-e valamilyen italt az anyatejet vagy tápszert kapó gyermekének folyadékpótlásként. A Magyar Gyermekorvosok Társaságának ajánlásából kiderül a válasz.
Egy felmérés szerint a fiatal egyedülálló férfiak a közvélekedéssel ellentétben egyáltalán nem éretlenek, érzéketlenek és szexmániások, sőt.
Az emberi agy működésének számtalan területe máig rejtély – nem csak a laikusok, de a tudósok számára is. Íme a tíz legfontosabb kérdés, amely megosztja a tudósokat az agy működésével kapcsolatban.
Az orrfújás csak nekünk, felnőtteknek olyan egyszerű, a gyerekeket – mint minden másra – erre is meg kell tanítani. Hogyan? Valószínűleg itt is a játékos megközelítés visz minket előbbre.
Az allergiás megbetegedések gyakorisága egyre nő; a kóros immunválaszt számtalan formában tapasztalhatjuk meg. Hogyan enyhíthetjük a pollenek okozta allergia kínzó tüneteit?








