2024. December 02. hétfő
Újra és újra felmerül, megosztja a szakembereket a kávé esetleges daganatmegelőző hatása. A legújabb amerikai kutatás szerint napi több csésze kávé jelentős mértékben csökkentheti a béldaganatok kockázatát.

A kutatás azt mutatta, hogy a napi négy csésze kávét fogyasztó résztvevőkben 15, a hat vagy több csészével fogyasztókban pedig akár 40 százalékkal is alacsonyabb a béldaganatok kialakulásának valószínűsége. A teafogyasztókban ugyanakkor nem mutatták ki ezt a kedvező hatást. A betegség halálozási aránya meglehetősen magas, főként azért, mert a betegek általában nem veszik komolyan a korai figyelmeztető jeleket, és csak akkor fordulnak orvoshoz, amikor a daganat már előrehaladott állapotba kerül. A rendellenesség fő kockázati tényezői közé tartozik a zsíros és vörös húsok nagy mennyiségű fogyasztása, valamint a mozgáshiány is. Már korábbi vizsgálatok is utaltak arra, hogy a kávé védőhatást gyakorolhat a betegség ellen, de az eredmények nem voltak meggyőzőek.

Az American Journal of Clinical Nutrition legújabb számában megjelent kutatásban az USA Országos Rákkutató Intézetének szakértői közel 490 ezer férfi és nő étkezési szokásait vizsgálták. A béldaganatok arányát összehasonlították a kávéivók és a nem kávéivók körében. Az eredmények azt mutatták, hogy a napi 4-5 csésze kávét fogyasztókban valamivel alacsonyabb a béldaganat kialakulásának kockázata. A legnagyobb, közel 40 százalékos kockázatcsökkenést azonban azokban mutatták ki, akik naponta legalább hat csésze kávét ittak. Korábbi kutatásokból az derült ki, hogy napi öt csésze kávé vagy tea fogyasztása körülbelül 40 százalékkal csökkenti az agydaganat kialakulásának kockázatát, egy japán kutatás pedig azt bizonyította, hogy már napi egyetlen csésze kávé is közel felére csökkenti a száj- és a nyelőcsőrák kockázatát.

Ugyanakkor nem szabad elfelejtkezni a kávé kedvezőtlen hatásairól sem. Dr. Euan Paul, a Brit Kávé Szövetség igazgatója például a pozitív hatások mellett hangsúlyozta, hogy a várandós nőknek a kávéfogyasztás mérséklése javasolt, mert nagy dózisban a koffein növelheti a vetélés kockázatát. A koffein egyesekben a szorongást is fokozhatja, és az alvási mintákat is megváltoztathatja, ezért ha valaki ezt tapasztalja, érdemes visszafognia a fogyasztást.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -