2024. December 05. csütörtök
A kormány fontos célkitűzése, hogy az egészségügyi alapellátásban integrálódjon a prevenció és a szűrés, továbbá hogy ebbe a gyógyszerészet is be tudjon kapcsolódni.

Forrás: MTI
2024. 06. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:
Idén immár 32. alkalommal tartják meg a Nemzeti Rákellenes Napot. Ez alkalomból a Magyar Rákellenes Liga neves szakemberek előadásaival mutatja be a legyakoribb daganatos betegségeket érintő újdonságokat, de többnapos szűrőprogramra, és a szervezet Örökmozgó programjában tavaly összegyűjtött közel egymillió kilométer számbavételére is sor kerül.

Forrás: Magyar Rákellenes Liga

Ossza meg: Kövessen minket:
Csaknem hárommilliárd forintos fejlesztés keretében készült el a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikájának új sürgősségi betegellátó osztálya, a fejlesztéseket szerdán adták át.

2024. 05. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:
Június végére befejeződnek a parajdi sóbánya biztonságossá tételét célzó munkálatok, és újranyit a létesítmény.

Továbbra is alacsony a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ csütörtökön a honlapján.

Sztrájk miatt nem nyitottak ki a gyógyszertárak Franciaországban csütörtökön, amire több tíz éve nem volt példa.

Nem tud minden ország tartalékos kutatóűrhajóst is jelölni az űrhajós programokba.

2024. 05. 29.
Ossza meg: Kövessen minket:
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket és nyomonkövetési hiányosságokat találtak egy debreceni étterem ellenőrzésekor a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a jogsértések miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.

Magyarországon nem engedélyezett gyógyszer kereskedelmével, bűnszövetségben elkövetett gyógyszerhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség egy 59 éves pápai férfi és élettársa, valamint egy szintén 59 éves győri férfi ellen, akik 2021-ben, a Covid-járvány idején ivermectin hatóanyag-tartalmú gyógyszereket árultak az interneten.

Mészáros Lőrinc - magánemberként - speciális betegszállító kisbuszt adományozott kedden a bicskei Egyesített Családsegítő és Gondozási Központ - Kapcsolat Központnak.

« első‹ előző53.  |  54.  |  55.  |  56.  |  57.  |  58.  |  59.  |  60.  |  61.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés