2024. December 21. szombat

Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

 Napi 42 gramm mandula elfogyasztásával csökkenthető a korai halálozás kockázata, továbbá a deréktájon és a lábon lerakódott zsír mennyisége – derül ki egy friss kutatásból.


A tápanyagokban gazdag csemege tehát hozzájárul az úszógumitól való megszabaduláshoz, a formásabb lábak eléréséhez, illetve a szív és az érrendszer egészségéhez. Már mindössze napi 42 grammos mennyiség – ami nagyjából egy maroknyinak felel meg – is jelentősen visszaszorítja a korai halálozás veszélyét. A Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársai 52 elhízott, magas koleszterinszintű középkorú étrendjét kísérték figyelemmel 12 hétig, hogy alátámasszák a feltételezést. Korábbi eredmények alapján a mandula javítja a szív egészségét, ám ilyen kiterjedt kutatás még nem történt a témában.

Mandula napi

A tanulmány a Journal of the American Heart Association című szaklapban jelent meg. A benne foglaltak szerint a résztvevők fele banános muffint kapott hat héten át olyan kalóriaértékben, ami a másik csoport napi mandulamennyiségének felelt meg. Noha a két csoport súlyában nem mutatkozott különbség, a mandulaevők zsigeri zsíraránya, derékbősége, illetve lábon lerakódott zsírmennyisége lényegesen csökkent.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Ha komolyan veszed a tartós fogyást,

és a későbbiekben is egészségesen szeretnél főzni:

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

- Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetsz benne

- Füst- és szagmentes

- Mikró helyett is jó, mindent tud, amit egy mikrohullámú sütő, sőt tehetsz bele alufóliát, vagy akár tepsit is

- Megőrzi az ételek vitamintartalmát a kíméletes halogén főzési eljárásnak köszönhetően.

- Megtapasztalhatod az ételek valódi ízét, a zárt rendszerben sosem érzett ízek jönnek elő..

 

MEGNÉZEM A LÉGKEVERÉSES HALOGÉN FŐZŐKÉSZÜLÉKET >>

----------------------------------------------------------------------------------------------------

A mandula emellett a koleszterinszintet és a szívbetegség kockázatát is mérsékelte. A szívbetegség világszerte vezető halálozási oknak számít: becslések szerint a korai halálozás négyötödéért felel. Megelőzésében kulcsszerepet játszik a zsigeri zsírmennyiség egészséges szintre csökkentése. „A mandula mint nassolnivaló késlelteti a metabolikus szindróma kialakulását” – magyarázta a kutatást vezető Dr. Claire Berryman.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés