2024. Október 09. szerda
Míg az európaiak egyharmada állítja, hogy sohasem iszik alkoholt, addig a magyarok 44 százaléka vallja ugyanezt – derül ki a GfK Csoport 2008 őszén végzett, alkoholfogyasztási szokásokat vizsgáló felméréséből.

Az MTI-hez eljuttatott eredmények szerint honfitársaink egy része azért mellőzi az alkoholfogyasztást, mert saját egészségét félti, de akadnak olyanok is, akik személyes kapcsolataik megromlásától tartanak. Leginkább azonban az italozás költségvonzata aggasztja a magyarokat – állapítja meg a Wall Street Journal Europe megbízásából készített felmérés.

alkohol, alkoholfogyasztás, magyarok

Az eredmények azt mutatják, hogy az emberek további 45 százaléka hetente, vagy ennél ritkábban iszik alkoholt. A GfK kutatói szerint a magyarok feltehetően a valósnál kedvezőbb képet kívántak festeni magukról azáltal, hogy a ritkán vagy az egyáltalán nem ivók körébe sorolták magukat.

A nők körében számottevően magasabb (59 százalék) az elutasítók aránya, mint a férfiaknál (28 százalék). Az életkor szerinti csoportosítás alapján elmondható, hogy a nemzetközi trenddel ellentétben Magyarországon elsősorban a fiatal felnőttek állították, hogy sosem isznak alkoholt, az idősebb korosztály tagjai pedig a „ritkábban, mint hetente” kategóriába sorolták magukat.

A kedvelt italok tekintetében Európa egészét vizsgálva nincs igazán különbség a sör- illetve a borkedvelők aránya között, viszont Nyugat- és Kelet-Európa között számottevő az eltérés. Olaszországban, Svájcban, Franciaországban és Belgiumban a bor győzött a sörrel szemben, míg a spanyolok, portugálok, és nem meglepő módon a németek a sörivó nemzetek közé tartoznak, ahogyan az eredmények tanúsága szerint mi, magyarok is.

Magyarországon a megkérdezettek közel fele, 45 százaléka inkább a sört, 35 százaléka a bort választja. A fiatal felnőttek körében népszerűbb a sör, míg a bor és a pezsgő inkább az idősebb korosztály kedvelt itala.

Az Európán kívüli országokban nagyobb népszerűségnek örvendenek az égetett szeszes italok, különösen Oroszországban, ahol tízből hárman leginkább ezt az alkohol fajtát részesítik előnyben.

Arra a kérdésre, hogy milyen hatást vált ki az alkohol elfogyasztása, az európai válaszadók harmada úgy nyilatkozott, hogy az egyáltalán nincs hatással rá. Ezzel szemben a magyarok egyharmada viccesebbnek, 28 százaléka barátságosabbnak, egyötöde inkább fáradtabbnak érzi magát az alkoholfogyasztást követően – olvasható a GfK közleményében.

Az eredményeknek ellentmond a WHO 2008-ban készült felmérése, amely szerint az Európai Unió tagállamai közül Magyarországon a legmagasabb az egy főre jutó alkoholfogyasztás.


Forrás: MTI
2009. 01. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés