A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Elme Mater című programsorozatának szerdai előadásán az intézmény addiktológiai osztályának vezetője elmondta, hogy a változó gazdasági és társadalmi viszonyok következtében egyre rosszabb állapotú alkoholbetegek jelentkeznek az egészségügyi intézményekben, a betegség okozta szövődmények nagy mértékben elszaporodnak, gyakoribb a pácienseknél a testi és pszichés károsodás.
Az alkoholproblémákkal küzdők között többségben vannak a férfiak, de fokozatosan emelkedik a nők aránya.
Egy 1881-es felmérés szerint a magyarok alkoholfogyasztásában a mediterrán jelleg, azaz a bor dominált, az évente egy főre jutó tiszta szeszben számított mennyiség pedig 10,3 liter volt. Az 1980-as évekre a magyar lakosság „mindenivóvá” vált, tízszeresére nőtt a sör és hatszorosára a tömény italok fogyasztása, a teljes mennyiség pedig évente 12,5 liter körül alakult, s bár napjainkra talán valamelyest csökkent, de még mindig 12 liter fölött van – közölte a szakember.
Az alkoholbetegség társadalmi, szakmai megítélése igen alacsony, a páciensek gyógyítása pedig igen költséges és komplex szemléletmódot igényel.
A betegek gyógyítása során az alkoholmérgezés – és az esetlegesen kialakuló delírium – okozta tünetek kezelését követően a cél a teljes absztinencia minél hosszabb ideig történő fenntartása. A betegnél már 1948 óta használnak alkohol lebontását gátló gyógyszereket és az utóbbi időben egyre népszerűbbek és eredményesen az úgynevezett „sóvárgáscsökkentő” szerek is, ez utóbbiak azonban olyan drágák, hogy a magyar páciensek nem tudják megfizetni, így hazai terápiás eredményekről nem lehet beszámolni – fogalmazott Demeter Ildikó.
A kezelésben fontos szerepet játszanak a pszicho- és szocioterápiás módszerek, az egészségügyi rehabilitációs, szociális, karitatív és egyházi intézmények és az olyan önsegélyező civil szerveződések mint a 145 országban működő, kétmillió tagot tömörítő Anonim Alkoholisták mozgalma.