2024. December 21. szombat
Azok az idősebb nők, akik tizenévesek voltak első gyermekük világrajövetelekor, nagyobb eséllyel tartoznak az elhízottak közzé, mint később szülő társaik – derül ki egy kutatásból, amely szerint 20 éves kor előtt vállalt csemete esetén 32 százalékkal nagyobb a későbbi elhízás esélye.

A szakértők az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Kutatásának adatai alapján kimutatták, hogy a tinédzserként szülő nők 44 százaléka hízott el, míg a 20 éves koruk után gyermeket vállalóknál ez az arány 35 százalék. Olyan tényezők figyelembe vételével, mint az iskolázottsági szint és az etnikum, a kutatók meghatározták, hogy a korábbi tizenéves kismamák 32 százalékkal nagyobb eséllyel híznak el később. Az eredmények az American Journal of Obstetrics and Gynecology című szakfolyóirat júliusi számában fognak megjelenni, de az interneten már elérhetőek.

„Az egészségügyi dolgozóknak sok mindent figyelembe kell venniük, amikor tizenéves kismama kerül hozzájuk. A gyermek ellátásának biztonsága, a lakhatás, az iskoláztatás, valamint az anyagi és társadalmi támogatás mérlegelése révén elterelődik a hangsúly a hosszú távú egészségügyi következményekről” – fogalmazott Dr. Tammy Chang, a Michigani Egyetem Robert Wood Johnson Alapítványának munkatársa. „Eredményeink alapján a kamaszterhesség magában rejti a későbbi elhízás kockázatát.” – tette hozzá.

A tinédzser szülések aránya az iparosodott országok közül az Amerikai Egyesült Államokban az egyik legmagasabb. A 2010-es népszámlálási adatok szerint minden 11. szülés esetében 20 évnél fiatalabb a kismama. „Ezek az eredmények jelzik, hogy ideje fontolóra venni a tinédzser terhesség rövid és hosszú távú veszélyeit az egészségügyi és a politikai diskurzusban. Most már azt is tudjuk, hogy a későbbi elhízás gyarapítja a sort” – magyarázta Dr. Chang. Bár a kutatás összefüggést talált a tizenéves kori szülés és a későbbi elhízás között, nem bizonyít ok-okozati összefüggést.


Forrás: Medipress
2013. 04. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés