
A böjtölés megoldást jelenthet egy problémára, mely éveken át zavarba hozta a tudósokat – nevezetesen arra, hogy hogyan lehet úgy célozni a kemoterápiát, hogy az csak a rákos sejteket pusztítsa el, az egészségeseket ne károsítsa.

A kemoterápia során leggyakrabban használt szereket nem képesek különbséget tenni az egészséges és a rákos sejtek között, ezért az előbbieket is elpusztítják. Ugyan a sejtek képesek regenerálódni, ám ez időbe telik.
A kemoterápiás kezelést emiatt a betegek általában több szakaszban, pár hetes szünetek közbeiktatásával kapják meg, hogy az egészséges sejteknek legyen esélyük a gyógyulásra. A kellemetlen mellékhatások – pl. hajhullás, hányinger, extrém fáradtság – azonban így is gyakoriak. Kutatók szerint a rövid böjt segítségével kiküszöbölhető lehet a kemoterápiás szerek toxikus hatása.
Közel 50 éve bizonyított, hogy a böjtölés vagy a kalóriabevitel korlátozása lassítja az öregedés folyamatát, mégpedig a szervezet bizonyos belső védőmechanizmusainak „bekapcsolása” révén. Ha a sejtek nem kapnak elegendő tápanyagot, egyfajta túlélő üzemmódba kapcsolnak, ami nagymértékben ellenállóvá teszi őket a stresszel és a károsodással szemben. Szerencsére a rákos sejtek nem így viselkednek: tovább növekednek és ugyanúgy fogékonyak maradnak a kemoterápia hatásaira, mint amikor a szervezet táplálékellátása normális.
A mostani eredmények alapjául szolgáló kutatásban daganatos egerek két napos éhezés után magas dózisú kemoterápiát kaptak, aminek hatására a normál kosztot kapó egerek több mint fele elpusztult, a túlélőknél pedig nagymértékű fogyás illetve energiavesztés volt tapasztalható. Az koplaló egereknél viszont csak a tumorsejtek pusztultak el, az egészségesek érintetlenül túlélték a kezelést. Laboratóriumi tesztek hasonlóan kedvező hatást mutattak ki emberi sejtek esetében is.
A felismerés azt eredményezheti, hogy több daganatos betegséget kezelhetnek magasabb dózisú, intenzívebb kemoterápiával, kevesebb ártalmas hatással. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a rákos betegeknek érdemes saját szakállukra böjtölésbe kezdeniük – figyelmeztetnek a szakértők.