2024. December 22. vasárnap
A hínár fogyasztása segítséget jelenthet az elhízás elleni harcban, egy új tanulmány szerint ugyanis több mint 75%-kal gátolja a zsírsavak felszívódását.

A Newcastle-i Egyetem kutatói mesterséges bélen több mint 60 különböző, természetes rost hatását vizsgálták, azt mérve, hogy hatásukra mennyi zsír emésztődik meg illetve szívódik fel.

hínár, rostok, fogyás

A Dr. Iain Brownlee és Jeff Pearson professzor vezette vizsgálat megállapította, hogy a tengeri hínár természetes rostja, az alginát mintegy 75%-kal képes csökkenteni a zsír felszívódását, ami sokkal jobb arány, mint amire a legtöbb, jelenleg a piacon lévő fogyasztószer képes.

A kutatók szerint a természetes rostok segítségével csökkenthető az elfogyasztott zsír felszívódása, ami pedig segítheti a fogyást. A laboratóriumi eredményeket humán kísérletekkel is igazolni kell, ennek első lépéseként a kutatók hínárrostokkal dúsított kenyeret hoztak, és állításuk szerint a kezdeti eredmények nagyon biztatóak. A kutatás során klinikai kísérletekben azt is vizsgálják majd, hogyan hat a hínárrostok fogyasztása normál étrend esetén.

Az eredményekről Dr. Brownlee számolt be az Amerikai Kémiai Társaság találkozóján, San Franciscóban.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés