2025. Február 13. csütörtök
Annak ellenére, hogy a gyermekes háztartások 30%-kal több tejet fogyasztanak, 5-6 alkalommal többször és alkalmanként 1 literrel több tejet is vásárolnak az átlagnál, a GfK Piackutató Intézet felmérése szerint mégis már a fiatal gyermekek körében is megjelennek a tejjel, különösen a hőkezelt tejjel kapcsolatos tévhitek.

A 8-14 évesek körében végzett felmérés szerint a gyerekek, amíg szülői felügyelet alatt állnak, sokszor, gyakran és szívesen fogyasztják ezt az egészséges italt. A tej a gyerekek egyik kedvenc itala, ahogy nőnek, mégis egyre inkább más italok, pl. üdítőitalok kerülnek a vágyott italok közé.  A 10-12 éves korcsoportnál már kialakul az a felnőttek körében is elterjedt tévhit, miszerint az UHT tejben tartósítószer van, ez pedig tovább erősödik a 13-14 éveseknél. Az ok elsősorban az ismeretek hiánya: akárcsak a felnőttek, a gyerekek sincsenek tisztában azzal, hogy ez a tejtípus a hőkezelésnek és a csomagolásának köszönhetően őrzi meg sokáig minőségét.

2010-ben és 2011-ben a Tetra Pak Hungária Zrt. felmérése kimutatta, hogy a magyar felnőtt lakosság körében számos tévhit él a tejjel kapcsolatban. Ilyen az, hogy az UHT tej tartósítószert tartalmaz, hogy tejpor és víz keveréke vagy, hogy egyéb mesterséges anyagok hozzáadásával őrzi meg minőségét akár hónapokig is, hűtés nélkül. Annak érdekében, hogy megvizsgálja, mikor és hogyan jelennek meg e tejhez fűződő tévhiteink, a Tetra Pak Hungária Zrt. felkérésére a GfK Piackutató Intézet felmérést végzett a 8-14 éves gyermekek körében a tejről.

A három korcsoportban (8-9 évesek, 10-12 évesek és 13-14 évesek) végzett felmérés alapján a gyerekek egyaránt ízletes, finom és egészséges italként nevezték meg a tejet, mégis már a második korcsoportnál megjelenik az a tévhit, miszerint a tej, ezen belül is az UHT tej tartósítószert tartalmaz.

„A gyerekek tejjel kapcsolatos spontán reakciója kizárólag pozitív, azonban már a 10-12 éves korcsoportban megjelenik az a tévhit, miszerint a tejben tartósítószer van, ami a 13-14 éves körében tovább erősödik” – mondta Sánta Zoltán, a GfK Piackutató Intézet ügyfélcsoport vezetője, a kutatás irányítója. „A megjelenő tévhit a fiatalabb, 8-12 éves gyerekek bizalmát a tejben még nem befolyásolja, de az idősebb, 13-14 évesek már más, jelenleg szüleik által tiltott, de a kortársak között népszerű italokat is fogyasztanak” – tette hozzá a szakember.

A gyerekek tejtől való fokozatos elpártolásának okai között szerepel az az ellentmondásos szülői viselkedés is, hogy a szülők ugyan ösztönzik a gyerekek egészséges tejfogyasztását, de ők maguk már gyakran nem isszák azt. Emellett nem magyarázzák el elég alaposan a gyerekeknek a tej összetevőinek táplálkozás-élettani hatásait. E hiányosságot tetézi az is, hogy az iskolában sem esik szó arról, hogyan jutnak el az élelmiszerek a családi asztalra.


Szerző: Vital
2012. 04. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés