2024. December 02. hétfő
A külső megjelenés fontos szempont egy állásinterjú során. Egy kutatás szerint azonban nem csak a jelentkező öltözködése és ápoltsága számít, hanem gyakran a testsúlya alapján is megítélik a munkaadók.

Már az önéletrajzunkhoz csatolt fotó is gyakran döntő lehet egy állás megpályázása során, ezért mindenki próbál előnyös képet készíteni magáról, és odafigyel az öltözködésére. De mi a helyzet a súlyunkkal? Hiszen ha valaki elhízott, azt nem tudja elrejteni.

elhízott munkavállalók

A Hawaii Egyetem kutatói, hogy lássák, valójában mennyire számít a jelentkező súlya egy állás megpályázása során, felkértek néhány nő diákot, hogy mondják el a véleményüket 12 önéletrajzról. A diákok nem tudták, hogy mi a vizsgálat célja, sőt, a kutatók igazából ugyanannak a hat nőnek a jelentkezését mutatták meg nekik, csak két példányban: az egyiken a jelentkező még a súlycsökkentő műtétje előtti fotóval szerepel, ahol körülbelül 38-41 közötti a BMI-indexe, a másikon pedig a műtét után képpel, ahol már normális, 22-24-es értékekkel. A jelöltek hasonló életkorúak is voltak, 29-32 év közöttiek, hogy ez ne lehessen befolyásoló szempont, valamint hasonló végzettséggel és szakmai tapasztalattal is rendelkeztek.

Az eredmények szerint a diákok a vékonyabb jelölteket vették volna fel, és ha egy elhízottabb jelentkező át is jutott a válogatásukon, eleve alacsonyabb kezdő fizetést ajánlottak volna neki. Janet Latner, a vizsgálat vezetője szerint bár a diákok nem valódi munkaadók voltak, de később ők is belépnek majd a munkaerőpiacra, ahol akár vezető beosztásba is kerülhetnek, és a kollégáikkal kapcsolatban kell majd hasonló döntéseket hozniuk.

A tanulmány a Journal of Obesity oldalain jelent meg.


Forrás: Medipress
2012. 05. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -