2024. Október 09. szerda
A nyolcvanas évekhez képest ma már sokkal több gyerek elhízott, kutatók éppen ezért gondolták, hogy a kövér gyerekek kicsúfolása már a múlté. Tévedtek.

A Michigani Egyetem kutatása szerint a 3-6. osztályos diákok legtöbbször túlsúlyos társaikon köszörülik nyelvüket, függetlenül a duci diákok nemétől, származásától, népszerűségétől és tanulmányi teljesítményétől. „Néhány iskolában talán az osztály fele is túlsúlyos lehet. Épp ezért azt gondoltuk, ma már nem őket csúfolják a leginkább. De nem így van” – közölte Julie C. Lumeng, a kutatás vezetője.

kövér, gyerekek

A felmérésben 821 amerikai fiú és lány vett részt, életkoruk 8-11 év között mozgott. A harmadikosok között a gyerekek 17 százaléka volt elhízott, 15 százaléka pedig túlsúlyos. A diákok negyede mondta, hogy csúfolják, az anyák viszont magasabb arányban, 45 százalékban jelezték, hogy csemetéik gúnyolódásnak vannak kitéve.

A kutatók szerint a súlyproblémákkal küzdő gyerekeket 63 százalékkal nagyobb valószínűséggel csúfolják, mint a normális testtömegű diákokat.

A kicsúfolt gyerekek szülei a gúnyolódást tekintik a gyerekeik egészségét leginkább fenyegető jelenségnek – számoltak be a szakemberek a Pediatrics című tudományos folyóiratban közölt tanulmányukban. A megtámadott diákokra ugyanis gyakran jellemző a depresszió, a feszültség és a magányosság – mutattak rá a kutatók, megjegyezve, hogy a problémának nincs egyszerű megoldása. „Ez a kövérek elleni általános előítéleteket tükrözi” – írták.


Forrás: MTI
2010. 05. 05.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés