2024. Október 08. kedd
A középkorukra elhízott nők akár a hetedik ikszet is megérhetik, de közel sem olyan jó egészségben, mint azok a kortársaik, akik tartják a formájukat – állította meg egy nagyszabású kutatáson alapuló amerikai tanulmány.

A több mint 17 ezer ápolónő egészségi állapotát 1976-tól 2000-ig figyelemmel kísérő kutatás résztvevői átlagosan 50 év körüliek voltak a vizsgálat kezdetekor, és mindannyian jó egészségnek örvendtek. A kutatók kétévenként rögzítették aktuális egészségi állapotukat.

elhízott, középkorú

Az eredmények szerint a 70 év feletti nők mindössze 9,9 százaléka felelt meg az egészséges túlélés kritériumának, vagyis nem szenvedtek semmilyen krónikus betegségben, másfelől szellemi és fizikai képességüket is megőrizték az olyan napi feladatok ellátására, mint a vásárlás, porszívózás vagy lépcsőmászás.

Azok voltak a legrosszabb egészségi állapotban, és érték el legkisebb számban a 70 éves kort, akik 18 éves koruk után folyamatosan szedték fel a kilókat. A tanulmány megállapította: a testtömegindex (BMI) minden egy pontnyi növekedése 12 százalékkal csökkentette a nők esélyét arra, hogy jó egészségben töltsék be 70. életévüket.

A középkorúan elhízott nők 60 százaléka 70 évesen észlelési, fizikai vagy szellemi problémákkal küzdött, de nem volt súlyosabb betegsége; 37 százalékuk viszont a fenti problémák mellett krónikus betegségekben is szenvedett.

A kutatás eredményei arra figyelmeztetnek, hogy „mekkora jelentősége van az egészséges testsúly megőrzésének már a korai felnőttkortól” – hangsúlyozta a British Medical Journal című orvosi szaklapban közzétett tanulmány.

Qi Sun, a publikáció egyik harvardi szerzője arra figyelmeztetett, hogy  a férfiak ugyanilyen kockázatnak vannak kitéve: a súlytöbblet ugyanis nagyjából ugyanolyan egészségügyi problémákat okoz mindkét nemnél.


Forrás: MTI
2009. 09. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés