2024. December 21. szombat
Nem csupán az számít, hogy mit eszünk, hanem az is, hogy mikor – derül ki egy nemrégiben napvilágot látott felmérésből, amely egyértelműen kimondja: a délután három óra utánra időzített ebéd túlsúly felhalmozódását eredményezheti, ráadásul a kései evők nagy része a reggeli kihagyásával is ártott az anyagcseréjének.

A kutatók rámutattak, hogy a korai ebédelők nagyobb eséllyel győzik le az esetleges későbbi falásrohamhoz vezető sóvárgást. Ezzel szemben viszont a késő esti evők még keretek közé szorított étrend mellett is kevesebbet fogytak, és nagyobb diabétesz-kockázatnak tették ki magukat. Az International Journal of Obesity című szakfolyóiratban közzétett eredmények hozzájárulhatnak a hatékony diétatervek összeállításához. A bostoni Brigham and Women's Hospital orvosai a Murciai Egyetem szakértőivel együtt 420 elhízott ember táplálkozását figyelték meg 20 héten át Spanyolországban. Az egyik szerző, Dr. Frank Scheer így fogalmazott: „Ez az első széleskörű tanulmány arra vonatkozóan, hogy az étkezések időpontja meghatározhatja a súlyvesztés sikerességét. Eredményeink alapján a kései evők lassabban és kevesebbet fogytak, tehát a főétkezések időpontja kulcsfontosságú lehet.”

A kutatók két csoportra, korai és kései evőkre osztotta a résztvevőket. Az ebéd a napi kalóriabevitel kétötödét fedezte. A korai evők délután három óra előtt, a késeiek pedig azután fogyasztották el ugyanazt az ételt. Kiderült, hogy utóbbiak lényegesen kevesebbet és lassabban fogytak, ráadásul inzulinérzékenységük alacsonyabb volt, ami a cukorbetegség kockázati tényezője. A szakértők szerint a kisebb étkezések időzítése nem ennyire lényeges a fogyókúrás program során, a kései evők viszont kevesebb tápanyagot vettek magukhoz a reggeli alkalmával, vagy teljesen kihagyták azt. Az orvosok más, hagyományos tényezőket is figyelembe vettek a diéta hatékonyságának vizsgálatakor, úgymint a kalóriabevitelt, a tápanyag-összetételt, az étvágyat befolyásoló leptin és ghrelin hormonok szintjét, valamint az alvásmennyiséget. Ezeket illetően nem mutatkozott lényeges eltérés a két csoport között, bizonyítva, hogy az ebéd időpontja valóban nagy jelentőséggel bírt. A szintén szerzőként közreműködő Dr. Marta Garaulet szerint a túlsúly elleni új terápiás megoldásoknak mindenképpen figyelembe kell venniük a tápanyagok bevitelének időbeli elosztását a nap során.


Forrás: Medipress
2013. 02. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés