2024. December 22. vasárnap
Sokan stresszcsökkentő módszerként tekintenek a dohányzásra, egy leszokott dohányosok körében végzett kutatás szerint azonban ez a hatás legfeljebb ideiglenes lehet, és a káros szenvedély hosszú távon éppen hogy növeli a stresszt.

Londoni kutatók olyan dohányosokat vizsgáltak, akik szívproblémájuk miatt kórházba kerültek, ezért valamennyien megpróbáltak leszokni káros szenvedélyükről. Az Addiction című szakfolyóiratban publikált eredmények szerint a vizsgálat elején a résztvevők 85 százaléka gondolta úgy, hogy a cigarettázás segítette őket a stresszel való megküzdésben.

dohányzás, stressz

Az egy év elteltével megismételt kikérdezésből kiderült, hogy a résztvevők 41 százaléka sikeresen hagyott fel a dohányzással.

A többiek közül sokan arra hivatkozva szoktak vissza, hogy a cigarettázás csökkenti náluk a stresszt, a vizsgálatokból azonban az derült ki, hogy a helyzet pont fordított: a cigarettát letett résztvevők szubjektíven megélt stressz-szintje átlagosan 20 százalékkal csökkent, a visszaszokó emberek egy része viszont ugyanolyan stresszben élt, mint korábban.

Mint Peter Hajek kutatásvezető hangsúlyozta, a nem dohányzók más felmérésekben is alacsonyabb stressz-szintről számoltak be a dohányosokhoz képest. A cigarettázás átmeneti enyhülést adhat a stresszes élethelyzetekben, ám a problémákkal való hosszabb távú megbirkózást nem segíti. Hajek úgy véli, a függő dohányosoknál minden alkalommal, amikor csökken vérükben a nikotin szintje, erőteljes stressz jelenik meg, a rágyújtás valójában ezt enyhíti.


Forrás: MTI
2010. 06. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés