2024. December 02. hétfő
Meglepő eredményre jutottak német kutatók egy vizsgálat során: úgy tűnik, minél nagyobb stressz ér valakit a munkahelyén, annál kevesebbet dohányzik.

A vizsgálatban 197, részben súlyos állapotú szívbeteg és tüdőrákos vett részt, valamint egy kontrollcsoport. Az eredmény meghökkentő, jóllehet számos más értelmezési lehetőséget is kínál – fogalmazott a Kölni Egyetem orvoskutatója, Anna Schmidt a Der Standard című osztrák lap internetes kiadása szerint.

stressz, dohányzás

Az egyik szóba jöhető magyarázat szerint az embereknek egyszerűen nincs idejük cigarettázni, ha megállás nélkül dolgoznak, például egyhuzamban tárgyalásokon kell ülniük. A terhelés miatt nem jut idejük, hogy szünetet tartsanak. Feltehetően szerepet játszik a német munkahelyeken érvényes dohányzási tilalom is. Elképzelhető, hogy az érintettek többet dohányoznak szabadidejükben, ezt azonban a kutatás nem vizsgálta.

Semmiképpen nem érdemes azonban a leszokás zálogaként tekinteni a stresszre, hiszen az más egészségi kockázatokkal jár.

A BioMed Central című internetes folyóiratban megjelent tanulmány eredeti célja az volt, hogy kimutassa, mely genetikai és pszichoszociális tényezők vezetnek dohányzók és nemdohányzók esetében a betegségek kockázatának növekedéséhez.


Forrás: MTI
2010. 04. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés
- Karácsonyi ajánlat -
- Kiemelt ajánlat -
- Egészségplázából -