2024. December 21. szombat
Csontjaink egészségéhez nem csak az fontos, hogy elegendő mennyiségű kalciumot és D-vitamint vigyünk be a táplálékkal, de az is, hogy kevesebbet fogyasszunk olyan élelmiszereket, amelyek gyengítik őket. A caring.com hat olyan élelmiszerről rántotta le a leplet, amelyek komoly károkat okozhatnak a csontokban.


A só elvonja a kalciumot a csontokból, amelyek így gyengébbé, törékenyebbé válnak. Dietetikusok szerint minden 2300 milligrammnyi nátrium elfogyasztásával 40 milligramm kalciumot vesztünk el. Az elfogyasztott só mennyiségének csökkentéséhez a legjobb, amit tehetünk, ha kerüljük a feldolgozott élelmiszereket. Kutatások szerint az amerikaiak nátriumbevitelének 75%-a ilyen rejtett sóforrásokból, például fagyasztott élelmiszerekből és más készételeből, olyan gyorsételekből, mint a pizza, hamburger és sült krumpli, illetve konzerv zöldségekből származik.

Hatétel gyengíti a csontokat

Üdítőitalok

Az üdítőitalok duplán ártanak a csontjainknak. A szénsavas italok jellegzetes pezsgése gyakran a bennük lévő foszforsavnak köszönhető, ám ez a vegyület megemeli a vizelettel a szervezetből kiürülő kalcium mennyiségét. Mindeközben pedig a szervezetet eltelítő üdítőkből hiányzanak azok a tápanyagok, ami a tejben vagy a gyümölcslevekben megtalálhatók.
A megoldás az, ha tartózkodunk az ilyen italoktól és inkább tejet, kalciummal vagy vitaminnal dúsított gyümölcsleveket választunk, de még jobb, ha egyszerűen vizet iszunk.

Koffein
A sóhoz képest a koffein lényegesen kevésbé veszélyes, de ahhoz hasonlóan szintén kivon némi kalciumot a szervezetünkből: minden 100 milligrammnyi koffeinre 6 milligramm kalciumveszteség jut. Ez akkor jelent problémát, ha a csontoknak hasznos italok, mint a tej helyett túlzott mértékben fogyasztunk koffeines italokat, például kávét vagy jeges teát.
Érdemes a napi kávémennyiséget 1-2 csészére redukálni, és a nap folyamán inkább más típusú italokat inni. Természetesen a kávét tejjel ivók már eleve többet tesznek a koffein kalciumelvonó hatásának ellensúlyozásáért.

A-vitamin
A többek között a tojásban, zsíros tejtermékekben, májban és vitaminnal dúsított élelmiszerekben megtalálható A-vitamin ugyan a látásunk és az immunrendszerünk számára rendkívül fontos elem, azonban túladagolható. Különösen a változó kor után lévő nők hajlamosak erre, márpedig egy kutatás szerint az A-vitamin napi 5000 NE-nél nagyobb mennyiségben való fogyasztása megkétszerezi a csonttörések számát náluk.
Az A-vitamin-túladagolás elkerülhető az alacsonyabb zsírtartalmú tejtermékeket választjuk, és ha az egész tojás helyett csak fehérjét esszük meg (a sárgája tartalmazza ugyanis a tojásban lévő A-vitamint). Érdemes a multivitamin készítményeket is ellenőrizni, nem tartalmaznak-e több A-vitamint a kelleténél.

Alkohol
Az alkohol megakadályozza a csontok felépítésében lévő ásványi anyagok felszívódását. A nagy mennyiségű alkoholfogyasztás emellett gátolja a csontokat építő oszteoblaszt sejtek működését is. Az elfogyasztott alkohol mennyiségét tanácsos napi egy pohárnyira csökkenteni.

Hidrogénezett olajok
Kutatások szerint a hidrogénezés, amelynek során a folyékony növényi olajokból szilárd zsiradékot állítanak elő, elpusztítja az olajokban lévő K-vitamint. Ez a vitamin az erős csontok alapvető építőeleme, és a zöld levelű zöldségek után a legjobb forrásuk az olyan növényi olajok, mint a z olíva vagy repceolaj.
Ha elég zöldséget fogyasztunk, nincs min aggódni, de érdemes figyelni arra, hogy a készen vásárolt pékárukban, süteményekben sok hidrogénezett olaj található.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés