2024. Március 29. péntek
A bőrben és a csontokban lévő fehérjék koncentrációja kapcsolatban van egymással, ezért ha egy nő arca és nyaka erősen ráncos, akkor nagyobb nála a csontsűrűség csökkenése miatt bekövetkező csonttörés kockázata – vélik a Yale Egyetem kutatói.

A szakemberek 114, a változókor kezdetén járó amerikai nőt vizsgáltak meg, akiknek utolsó menstruációja három éven belül volt. A nők nyakán és arcán tizenegy helyen mérték a bőr tulajdonságait. Egy durométer nevű keménységmérő szerkezettel értékelték, hogy mennyire volt tömör szerkezetű, feszes az orcák és a homlok bőre. A csonttömeget és a csontsűrűséget hordozható ultrahang- és röntgenkészülékkel mérték.

ráncok, csontok

„Úgy találtuk, hogy a bőrráncok mélyülése és rosszabbodása összefüggött a kisebb csontsűrűséggel a tanulmány résztvevői körében” – mondta Lubna Pal, a Yale orvosi karának nőgyógyász professzora. A kapcsolat függetlennek bizonyult a kortól vagy más ismert, a csontok sűrűségére ható tényezőktől.

Pal szerint megállapításuk azért fontos, mert a látható fizikai megjelenést hozza összefüggésbe a nem látható csontszerkezettel, így lehetőség nyílik arra, hogy az orvosok könnyebben, költséges vizsgálatok nélkül, akár egy pillantással azonosíthassák a változó korban lévő nőknél a csonttörés kockázatát.

Kutatási eredményeiket az Endokrin Társaság Bostonban megrendezett konferenciáján ismertették a Yale munkatársai.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés