2024. Március 29. péntek
A biztonságos fogyáshoz nem csodaszerekre, hanem komplex életmódváltásra van szükség, mutatták ki szakemberek 132 olyan korábbi tanulmány összegzése nyomán, amelyek tudományos módszerekkel vizsgálták a súlytöbblet leadásának technikáját.

Thomas A. Wadden és munkatársai kimutatták, hogy a hatékony eredményhez olyan életmód-változtatásra van szükség, amelyben azonos szerepet kap az étrend, a testmozgás és a magatartás módosítása – írták a szakemberek a Circulation szakfolyóirat márciusi számában.

fogyás

Az étrendre vonatkozó rendszabályokkal kapcsolatban idézik azt a híres vizsgálatot, amelyben 811 fegyelmezett önkéntes két éven keresztül vállalta, hogy a fogyás céljából pontosan betartja a számára véletlenszerűen kisorsolt diétát. A négy fogyókúra mindegyike sokat reklámozott, amerikai étrend volt, különböző tápanyag-összetétellel.

Az egyetlen egységes szempont az volt, hogy a résztvevők egységesen naponta 750 kalóriával kevesebbet ehettek az általuk megszokott étrendhez képest. Kérték, hogy hetenként legalább 90 percet mozogjanak, majd hetenként találkoztak tapasztalataik megbeszélése és egymás lelki erősítése végett.

Akik betartották a kalóriacsökkentést, azok valamennyien és egyformán fogytak, akármilyen – például Atkins, vagy Ornish – diétán voltak két évig. Az eredmény kizárólag a kevesebb kalória megevésétől függött, a diéta összetétele nem számított.

Ugyanolyan fontosnak bizonyult a rendszeres mozgás. Egy másik vizsgálatban voltak, akik keményen diétáztak, mások gyötrésig sokat mozogtak, végül volt, aki ezt együtt tette, a negyedik csoport tagjai pedig semmivel nem törődtek. Nem nehéz kitalálni, hogy a diétázó és rendszeresen mozgó vizsgálati alanyok fogytak a legjobban.

A fogyás harmadik alapvető tényezőjének a magatartás olyan irányú módosítása bizonyult, hogy az étrend és a mozgás folyamatosan egyensúlyban maradjon. Erre a csoportos kezelés, az együttmozgás, a rendszeres telefonhívás, az okos telefonok megfelelő programozása, vagy írott lista betartása ma már igen sok lehetőséget kínál, csak élni kell velük.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés