Az aranyér sok esetben a helytelen életmód következménye, így gyakran annak változtatásával, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel megszüntethető a probléma. Ez azért is fontos, mivel az aranyeret sokszor a székrekedés, a keményebb széklet, az erőlködés okozza. Így tehát a kezelésében nagy szerepet játszik a széklet lazítása. Ezt diétával és rendszeres mozgással lehet elsősorban elérni.
“A fontos,hogy a beteg figyeljen oda a rostban dús táplálkozásra, a bőséges folyadékfogyasztásra, valamint arra, hogy rendszeresen mozogjon, hiszen az is serkenti a bélműködést. Sokszor már ez is elég a javuláshoz. Esetenként lehet segíteni székletlazítóval is, ám az csak tüneti megoldás lehet, az életmódváltást nem lehet kihagyni”- figyelmeztet a szakember.
Több, helyileg ható készítmény is van forgalomban, melyek érösszehúzó, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító hatással bírnak. Attól függően, hogy külső vagy belső aranyérről van szó, léteznek krémek, kenőcsök és kúpok. Érdemes tudni, hogy magát a problémát nem szüntetik meg, csupán tüneti kezelésre szolgálnak, de ebben az esetben a panaszmentesség hosszú időre biztosíthatja a tünetmentességet is.
Szájon át szedhető gyógyszerek
Elsőre talán furcsának tűnhet, de léteznek szájon át szedhető tabletták az aranyeres panaszokra. Ezek a készítmények legtöbbször bátran alkalmazhatók krémek, kúpok mellett is, mivel remekül kiegészítik egymást. A gyógyszerek igen nagy segítséget nyújtanak a vénák tágulásának mérséklésében, erősítik az érfalat és a kötőszövetet. Aranyeres krízis és másodlagos vérzés esetén is ajánlják. Rossz oldaluk, hogy bár ritkán, de bélrendszeri mellékhatásokkal rendelkezhetnek.
Előbbre haladottabb állapotban, amikor már nem segítenek az említett kezelési módszerek, ám műtétre még nincs szükség, az orvos rutin beavatkozással igyekszik megszüntetni az aranyeres csomókat. Az egyik ilyen módszer a gumigyűrűzés (Barron ligatura), melynél fájdalommentesen elszorítják a csomót egészen a tövénél, így az keringés hiányában leesik- mondja dr. Baranyai László, a Trombózis és Hematológiai Központ sebésze. A módszert leginkább másodfokú aranyeres csomók esetén javasolják. Nem műtéti terápia még az aranyér injekciózása (szkleroterápia) is, bár ezt ritkábban alkalmazzák.
Harmad-és negyedfokú belső aranyeres csomóknál műtétre van szükség. Trombotizált külső aranyeres göböt ambuláns ellátásban meg lehet nyitni. A többi műtéti beavatkozáshoz kórházi befekvés indokolt, ahol sebészeti úton szüntetik meg az aranyeres csomót és a kitágult aranyeres párnákat. Mivel műtétről van szó, így szövődményekkel járhat (pl. Fertőzések, székelési zavarok), ezért érdemesebb megelőzni ill. korábban tervezni a beavatkozásokat.