2024. Április 18. csütörtök
A világ legidősebb házaspárja, a 85 éve összetartozó kínai Liu Fuben és felesége, Shi Jihui felfedték boldogságuk titkát: a feleségnek mindig igaza van.

A 95 éves Fuben és a 100 éves Jihui azután nyilatkozott, hogy bejegyezték őket a Guiness Rekordok Könyvébe. Liu elmondta: „Még mindig szerelmesek vagyunk egymásba, és ez így is marad örökre. A hosszú házasság titka: kerülni kell a veszekedéseket, és emlékezni kell az aranyszabályra – a feleségnek mindig igaza van.” Felesége, Shi hozzátette: „Ez igaz is, de ettől a férjem még azt tesz, amit csak akar.”

A pekingi házaspár frigyét előre elrendezték, amikor még nagyon fiatalok voltak. Akkoriban ez általános jelenségnek számított Kínában. Liu akkor még csak 10 éves volt, Shi pedig 15, írja a Telegraph.

Shi megjegyezte: „Jól jött, hogy idősebb vagyok, mert irányíthattam őt egy kicsit, és megtanítottam rá, hogy legyen jó férj. Azt mondják, egy öreg kutyát már nem lehet idomítani, ezért addig kell hozzálátni, míg fiatalok. Abban az időben a mi falunkban a fiúk korán házasodtak. A feleségnek idősebbnek kellett lennie, hogy érettebb fejjel jobban tudjon gondoskodni a családról.”

A házaspár fia, a 64 éves Liu Shuxi így nyilatkozott: „Még mindig nagyon szeretik egymást. Az anyám nagyszerűen gondoskodik az apámról.”


Forrás: Medipress
2009. 12. 23. (Aktualizálva - 2016. 03. 22.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés