2024. Március 29. péntek

válaszok: szex, pszichiátria

Dr. Vizi János szexológus, pszichiáter válaszol


Amikor nehezen indul...
Tisztelt Doktor Úr! A barátommal, aki 23 éves, egy hónapja vagyunk együtt. Természetesen még nem ismerjük egymást olyan mélyen, de eddig minden jól megy közöttünk, a vonzalom, az őszinteség és a nyíltság is megvan. A szexuális együttléttel viszont akadtak problémáink, a barátomnak merevedési és korai magömlési problémái vannak, eddig még egyszer sem sikerült egy teljes aktus. Nem volt már szűz és eddig nem voltak ilyen problémái (elmondása szerint). Nagyon valószínűnek tartom, hogy ezek lelki eredetűek, túlzottan teljesíteni akar vagy ilyesmi. A kérdésem az lenne, hogy hogyan segíthetnék neki, hogyan állhatnék mellette úgy, hogy ne érezze magát megalázva, mert még elég kezdeti a kapcsolatunk és a probléma is, és szerintem ha megfelelően kezeljük, túl tudunk lépni ezen. De azzal is tisztában vagyok, hogy ezek érzékeny dolgok és könnyen "betokosodhatnak", komolyabbá válhatnak csak a nem megfelelő hozzáállás miatt. Mennyire mutassam, hogy kívánom? Mennyire kezdeményezzek? Mikor javasolhatom, hogy próbáljuk meg? Kudarc után beszéljek róla vagy inkább tegyek úgy, mintha mi sem történt volna vagy esetleg intézzem el egy "majd legközelebb"-bel? Segítségét előre is köszönöm!
Szelídgesztenye



Kedves Szelídgesztenye, elég gyakori probléma, hogy a kapcsolat elején jelentkeznek kisebb-nagyobb gondok. Manapság leginkább valamelyik merevedést javító gyógyszer átmeneti alkalmazását javasoljuk ilyen esetekben. Ezek segítenek átjutni a kezdeti nehézségeken, megadják a kellő biztonságot, magabiztosságot és - főleg fiatal embereknél - néhány hét múlva már nincs szükség a gyógyszer bevételére.
Dr. Vizi János




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés