2024. December 22. vasárnap
Nagyobb a halálozási kockázata azoknak, akik több vörös vagy feldolgozott húst esznek – állapította meg egy nagyszabású követéses amerikai tanulmány.

Az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézetei (NIH) és egy civil érdekvédelmi szervezet együttműködésében 1995-ben kezdődött az a felmérés, melyben félmilliónál több, 50 és 71 év közötti férfi és nő étkezési szokásait és egészségi állapotát követték nyomon.

vörös, hús, halálozás

A vizsgálatban résztvevők kérdőíveket töltöttek ki egyebek közt arról, hogy mikor, mennyi és milyen húst fogyasztottak. Öt csoportba osztották az embereket aszerint, mennyi vörös húst ettek. 1995 és 2005 között a tanulmány résztvevői közül összesen 47 976 férfi és 23 276 nő halt meg. A legfelső ötödbe tartozók kockázata a halálra minden okból, így szívbetegségben és rákban is nagyobb volt, mint az alsó ötödé.

"A férfiak halálozásának 11 százaléka, a nők halálozásának 16 százaléka megelőzhető lenne (ebben az életkorban), ha a vörös húsok fogyasztását lecsökkentenék az alsó ötöd mennyiségére" – mondta Rashmi Sinha, a tanulmány vezetője. Az amerikai kormány szakértői most az alapvetően növényi táplálkozást javasolják: sok gyümölcsöt, zöldséget és teljes kiőrlésű gabonát.

A húsipar tévesnek találja az Archives of Internal Medicine című szaklapban közzétett tanulmány következtetéseit, képviselőjük szerint a hústermékek hozzátartoznak az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozáshoz.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés