2024. December 22. vasárnap
1 . oldal
Korábbi vizsgálatokkal ellentétben egy most közzétett tanulmány nem talált összefüggést a húsevés és a mellrák kialakulása között.

Kutatók évekkel ezelőtt felfigyeltek arra, hogy hússütés közben olyan anyagok keletkeznek, amelyek kísérleti állatokban emlődaganatot idéznek elő. Az összefüggés más tanulmányok szerint is valószínűnek tűnt. Egy kutatás azzal is foglalkozott, hogy van-e különbség a vörös húsok és a fehér húsfélék ilyen hatása között, illetve számít-e, hogy milyen módon készítik el az ételt, hiszen az erősebben megsütött, grillezett húsok felszínén több keletkezik a daganatot okozó kémiai anyagokból.

mellrák, húsok, húsevés

Egy vizsgálat arra is utalt, hogy a sok vörös húst fogyasztó nők emlőrák-kockázata fokozódik, és arra is voltak adatok, hogy az alaposan megsütött hús evése ilyen szempontból veszélyesebb. A kutatók még arra is gondoltak, hogy grillezés során a füstben lévő, rákkeltő vegyületek játszhatnak ebben szerepet.

Geoffrey C. Kabat és munkacsoportja több mint 120 ezer nyugdíjas korú nő körében vizsgálta a húsfogyasztás és az egészségi állapot, illetve a rosszindulatú daganatok kialakulásának összefüggését. A nyolc éves vizsgálat során a résztvevők három százalékánál alakult ki mellrák.

A kutatók igyekeztek megállapítani, volt-e valami összefüggés a daganat kifejlődése és a húsevés  között. Megnézték, hogy a vörös húsok, a fölvágottak vagy a baromfihús fogyasztása, illetve az ételek elkészítési módja kapcsolatba hozható-e a rosszindulatú daganatos betegséggel.

A kiterjedt vizsgálat során nem figyeltek meg semmiféle összefüggést a grillezett húsok, a boltban vásárolt felvágottak, a marha- vagy disznósült fogyasztása és az emlőrák előfordulása között. Az sem számított, hogy a húst sokáig és magas hőmérsékleten sütötték, vagy éppen alig átsütve, „angolosan” fogyasztották.

Az eredmények alapján a kutatók véleménye az: a húsételek nagy valószínűséggel fölmenthetők a vád alól, hogy idősödő nőkben emlőrákot okoznának.


Forrás: MTI

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés