2024. December 03. kedd
Korábbi kutatásokból ismert, hogy a sok vörös húst fogyasztó embereknél nagyobb a vastagbélrák, valamint a stroke kockázata, újabban pedig arra is fény derült, hogy esetükben a veserák veszélye is nagyobb.

Az American Journal of Clinical Nutrition szakfolyóiratban megjelent tanulmányukban a North Texas Egyetem kutatói azt írják, hogy azoknál a középkorú felnőtteknél, akik a legtöbb – naponta 0,12 kg – vörös húst fogyasztották, 19 százalékkal nagyobb valószínűséggel mutatnak ki veserákot, mint a legkevesebbet fogyasztóknál. A grillezett húsokban lévő vegyületek nagyobb mennyiségű fogyasztását is a betegség megnövekedett kockázatával hozták összefüggésbe.

veserák

A kutatás során közel 500 ezer amerikai felnőttet kérdeztek ki kérdőívek segítségével étrendi szokásaikról kérdeztek. A vizsgálati időszakban az alanyok alig fél százalékában alakult ki veserák. A férfiak átlagosan 0,06-0,09 kg vörös húst fogyasztottak naponta.

„A vörös húsok fontos vasutánpótlással szolgálnak, és sok fehérjét tartalmaznak” – nyilatkozta Dr. Mohammed El-Faramawi, a kutatók egyike, hozzátéve, hogy a vörös húsok fogyasztásával nem szabad teljesen felhagyni, de az étrendi ajánlások betartása mellett érdemes korlátozni a mennyiségüket az étrendünkben.

A kutatás eredményei nem bizonyítanak ok-okozati viszonyt – vannak olyanok, akik sok vörös húst fogyasztanak, mégsem alakul ki bennük veserák, míg másokban, akik alig esznek ilyen húst, igen. A szakértők úgy vélik, további kutatásokra lesz szükség annak kiderítésére, miért áll összefüggésben a vörös hús fogyasztása a veserák bizonyos típusaival, míg más típusokkal nem. Addig is a legbiztosabb, ha kerüljük az olyan húsok fogyasztását, amelyek elkészítéskor nyílt láng vagy forró sütőfelület behatásának vannak kitéve.


Forrás: Medipress
2012. 01. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés