2024. Október 06. vasárnap
Először távolították el egy beteg vagináján keresztül a veséjét Franciaországban. Az orvosok egy elhízott páciensnél döntöttek az úttörő beavatkozás mellett, mivel a hagyományos műtét túl kockázatos lett volna számára.

A lyoni kórház által kiadott közlemény szerint a beteg 160 centiméteres magasságához 117 kilogramm súly társult, és a veséjét krónikus fertőzések olyannyira szétroncsolták, hogy el kellett távolítani.

A nő hasán lévő zsírréteg átvágása tovább növelte volna a fertőzések kockázatát és más szövődmények veszélyét. Az orvosok ezért úgy döntöttek, csak kisebb bemetszéseket ejtenek a has felületén. A vesét végül a bevett eljárással szakítva a nő hüvelyén, és nem a hat centiméteres vágáson keresztül távolították el. Ez kisebb fájdalommal és kevesebb komplikációval jár.

A műtétet augusztus 30-án végezték, ez volt az első alkalom, hogy Franciaországban ilyen beavatkozást hajtottak végre, világszerte pedig az első, amelynek elhízott beteg volt az alanya.


Forrás: MTI
2010. 09. 17.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés