2024. Április 19. péntek
Nagyobb valószínűséggel halnak meg fiatalon szívbetegségek vagy agyvérzés következtében azok, akik állandóan unatkoznak, mint azok, akik élményekben gazdag és szórakoztató életet élnek – állapították meg brit kutatók.

A University College London (UCL) Járványtani és Közegészségügyi Intézetének kutatói olyan 35-55 éves köztisztviselők válaszait dolgozták fel, akiket még az 1980-as években faggattak ki arról, hogy mennyire találják unalmasnak az életüket. A résztvevők 25 éven át tartó megfigyelése tavaly áprilisban ért véget.

unalom

A kutatók megállapították, hogy azok, akik az elején meglehetősen unalmasnak találták mindennapjaikat, 40 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatás végéig.

A 80-as évek közepén minden tizedik megkérdezett tartotta unalmasnak az akkori életét. A nőket kétszer nagyobb valószínűséggel sújtotta a „gyilkos kór”, mint a férfiakat; a fiatal alkalmazottak és az alantasabb munkát végzők szintén hajlamosabbnak bizonyultak az unatkozásra. A szakemberek szerint az ilyen emberek nagyobb eséllyel fordulnak az olyan egészségtelen szokások felé, mint a dohányzás vagy a fokozott alkoholfogyasztás, amelyek jelentősen megrövidíthetik az élettartamukat.

„A szívproblémákkal kapcsolatos eredményeink alapján egyértelmű bizonyíték van arra, hogy összefüggés van az unalom és a szívbetegségek között” – mondta Martin Shipley, az International Journal of Epidemiology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány társszerzője.

„Nagyon fontos, hogy azok, akiknek egyhangú, monoton a munkájuk, az ivás vagy a dohányzás helyett munkaidő után valamilyen unaloműző elfoglaltságot találjanak” – hangsúlyozta a kutató.

Graham Price pszichológus tanácsa szerint azoknak, akik folyton unatkoznak, önmaguk helyett inkább a körülöttük lévők szükségleteire kellene összpontosítaniuk.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés