
_0.img_assist_custom.jpg)
Az eljárás során digitális térkép készül a térdízületről, majd a sebész kezében lévő eszközt az infravörös kamerák folyamatosan figyelik. Az eszköz pontosan követi a térképet, és a rendszer nem engedi, hogy a sebész véletlenül túllépje a meghatározott határokat. Így ez a technológia sokkal pontosabbá teszi a munkát, mint amit pusztán az emberi kéz elérhetne – magyarázta a professzor.
A megoldás világszerte gyorsan terjed, különösen térd- és vállprotézisek beültetése során. A tesztelt rendszer nemcsak a protézis pontosabb behelyezésére alkalmas, hanem a térdízület nyomásviszonyait is képes pontosabban vizsgálni. Ez lehetővé teszi, hogy a térd körüli lágyrészek feszessége megfelelő legyen, ezzel javítható az ilyen beavatkozások után a páciensek 80 százalék körüli elégedettségi aránya.
Az SZTE traumatológiai klinikáján hosszú évek óta alkalmazzák a navigációs technológiát és a műtéti tervezést, és számos kutatás, valamint tudományos cikk született már ebben a témában. Az új technológiákat pedig a graduális és a posztgraduális képzés során is oktatják a leendő, illetve a már praktizáló orvosoknak.
Magyarországon állami egészségügyi intézményben még nem működik a klinikán tesztelt technológia. Amennyiben sikerül a szükséges forrásokat előteremteni, az egyetem nyitott egy ilyen rendszer bevezetésére – közölte Varga Endre.