Első pillantásra a tapintás meglehetősen egyszerű érzékünknek tűnhet: valamilyen test fizikai, mechanikai kapcsolatba lépett bőrünkkel. Figyelmesebben szemügyre véve bármely érintést, mégis azt látjuk, hogy nem csupán azt érzékeljük, hogy valami hozzánk ért, hanem a velünk kapcsolatba kerülő tárgy megannyi tulajdonságáról is nyomban számot tudunk adni.
Egyetlen érintés, és tudjuk, hogy a jég hideg, kemény és nedves, a sivatagi homok forró és száraz, a radír rugalmas, a csiszolópapír durva, a tű pedig hegyes. Bizonyos érzetek kialakulásához gyakran még az sem kell, hogy a tárgy a bőrünkhöz érjen. A szél irányának meghatározását a bőrből kiálló szőrök mozgása és a szőrhagyma körüli érzékelők megfelelő ingerlése is segíti. Az agy feldolgozó rétegeibe a bőr és szőrszálak küldte tapintási jeleken kívül azonban a test belsejéből is érkeznek adatok: izmaink, inaink, ízületeink helyzete és feszülése a tapintással együtt alkotja a testérző (szomatoszenzoros) rendszert.
-------------------------------------a cikk lentebb folytatódik------------------------------------------
Legyen lapos a hasa!
A legtöbb ember a hasára hízik, és gyakran egy sikeres fogyókúra után sem tűnnek el a hasi zsírpárnák, az úszógumik.
Itt egy jó kis haslaposító koktél! Megnézem >>
---------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha az ember testrészeit az agyban hozzájuk tartozó érzőkéregbeli területtel arányosan ábrázoljuk, meglehetősen furcsa képet kapunk. A nyelv, az ajkak, a kéz, az ujjak a test legérzékenyebb pontjai, ennek megfelelően a képen ezek a legnagyobb méretűek.
A bőr különböző mélységeiben más és más feladatú és alakú végkészülékek, azaz tapintóreceptorok találhatók, amelyeknek mindegyike a rá jellemző üzeneteket küldi az agy feldolgozó területei felé. Ezek a végkészülékek olyan mikroszkopikus méretű szerkezetek, amelyek a külső, részben elszarusodott hámréteg alatt vastagabb irharétegbe ágyazódnak. E receptoroknak hatféle típusát különböztetjük meg, s a test különböző területein másmás arányban vannak jelen. A kevésbé érzékeny területeken (mint például hátul a derékon) négyzetmilliméterenként mintegy 100 darab lelhető fel, míg a sokkal érzékenyebb ajkakon számuk ennek tízszeresét is eléri. Ezek a receptorok az alakváltozás, torzulás, valamint a hőmérséklet-ingadozások hatására az axonjaikon keresztül idegi jeleket küldenek (a hátsó ideggyökök és a gerincvelő közvetítésével) az agyba, ahol az elemzés és feldolgozás folyamata zajlik. Az idegi jelek feldolgozása, az ingerek összetevőinek szétválogatása után tudatosul egy-egy érintés jellege, azaz például a jég keltette tapintási ingerek komplex volta (hideg, kemény, nedves).
A legmélyebben, az irha mélyén található tapintóreceptor a több mint 1l mm hosszú Vater-Pacini-féle érzékelő. A hagyma alakú végtestek az erős nyomást, valamint az olyan gyors rezgéseket fogják fel, mint amilyen például a hangvilla rezgése. Szintén a rezgésekre érzékenyek a sokkal kisebb méretű, tojásdad alakú, Meissner-féle tapintótestek, amelyek az irha legfelső részén találhatók.
A legtöbb ezekből a kézen, a lábon, az ajkakon és a szemhéj belső felszínén fedezhető fel. A simogatás, a finomabb érintések érzékelése szintén feladatuk, a rövid, mechanikai ingerlésre egyre gyorsabb ütemű ingerkisülésekkel válaszolnak, ám csupán addig, amíg az inger maga is változik. A Krause-féle végtest pedig golyó alakú, többrétegű tokocska, amelyben az idegrost sok ágra oszlik. Nem csupán a nyomás vagy a rezgés okozta gyors alakváltozás ingerli, de a hidegérzékelésben is fontos szerepet játszik Tartós nyomásra, illetve a fokozatos alakváltozásra reagálnak a Ruffini-féle receptorok. Ezek a kolbász vagy orsó alakú, lassú változásra érzékeny végtestek elsősorban a szőrrel fedett bőrben fordulnak elő. Ismereteink szerint a forróságot is érzékelik. A hámréteg mélyebb rétegeiben található, parányi korongokra hasonlító Merkel-féle tapintótestek a gyors és lassú mechanikai változásokat, és finom érintésekről közvetítenek jeleket az agy felé.
Mindezek mellett a bőrben a szabad idegvégződések faágszerű elágazódásai alkotják a legtöbb érzőkészüléket, amelyek szinte mindent az enyhe érintést, az erős nyomást, a meleget, a hideget (termoceptorok) és a fájdalmat (nociceptorok) felfognak. E szabad idegvégződések enyhe ingerlése kelti a viszketés érzetét. Tekintve, hogy a különböző idegvégződések és érzékelők egyszerre is ingerelhetők, s mi ennek ellenére képesek vagyunk e többféle ingert külön-külön azonosítani, agyunk valószínűleg képes megkülönböztetni az egyes receptorok sajátos jelmintáit.
Viszkethet-e a levágott kar?
Első hallásra meglehetősen furcsának tűnhet, de az amputált testrészek helyén gyakran érezhető viszketés vagy fájdalom. A brit Nelson admirális is gyakran panaszkodott ilyen érzésekről, noha nyilvánvaló, hogy karjával együtt bőrét és tapintási receptorait is elvesztette. A szakemberek szerint ennek az a magyarázata, hogy a tapintási rendszer másik két alkotórésze megmaradt. Egyrészt az érzőidegek, bár rövidebbek lettek, továbbra is szállítják az ingereket az agyba, másrészt az agy megfelelő érzékelő területei sértetlenek maradtak, ezért ha e rövidebb idegeket valamely hatás éri, az ugyanúgy tapintási érzeteket kelt, mint akkor, amikor az ingerelt ideg még a kérdéses testrészben végződött. |