2024. Március 28. csütörtök
Picik és kicsik -  Biztonság a lakásban -  Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj? -  Kíváncsi kalandorok -  Az önállóság útja -  Autók és ülések
A nyár a gyerekek számára az önfeledt játék, a kirándulások, a strandolás, a nagy kalandok ideje – amihez tavaly még kicsi volt Béluska, idén biztosan kipróbálja. A szülők természetesen büszkén és aggódva figyelik a világ felfedezésének hatalmas kísérletét, tiltás és támogatás között vívódva.

Statisztikai adatok szerint a gyermekkori halálokok között a balesetek vezetnek: az egyéves kor után bekövetkező tragédiák több mint feléért a különböző, többszervi sérülések a felelősek.

Hasonlóan szomorú adat az is, hogy minden traumában meghalt gyermekre négy olyan túlélő jut, aki véglegesen testi és/vagy szellemi fogyatékos marad. Pedig a vakáció beköszöntével elszaporodó gyermekbalesetek döntő többsége megelőzhető. Persze nem mindegyik. Ha nem akarjuk kalickába zárni az ifjú kalandorokat, fel kell készíteni őket a világban található veszélyekre, s nekünk szülőknek nagyon körültekintőnek kell lenni.

Játék hevében

Picik és kicsik

A baleseti rizikók vonatkozásában több korcsoportra osztják a gyerekeket. A legkisebbek, 4 hónapos korig általában szüleik szoros felügyelete alatt állnak, akik ritkán veszik le a szemüket az apróságokról. Ám ahogy idősödnek, úgy tágul számukra a világ, s vele együtt nő a veszélyforrások száma is.

4 hónapos kortól 2 éves korig a gyerekek hihetetlenül gyorsan fejlődnek. Naponta új kunsztokat mutatnak, új részeit fedezik fel az őket körülvevő világnak. Ebben az időszakban tanulnak meg megfordulni, ülni, mászni, járni. A saját testének működését "tanulmányozó", annak kontrollját próbálgató gyermek fejlődési tempóját nehéz megjósolni, ami megnehezíti a szülei számára a potenciális veszélyforrások kiküszöbölését. Csakhogy egy közismert példát említsünk: a tegnap még magatehetetlenül a hátán vagy hasán fekvő gyermek gyakran éppen azokban a pillanatokban fordul át és pottyan le a pelenkázóról, amikor a mama épp a szennyest teszi a helyére. Fejlődésük természetéből adódóan ebben a korban leggyakoribb balesetek az esések, ezeket követik a forrázásos és égéses esetek.

Biztonság a lakásban

A konyhába kitipegő gyermek gyakran épp a forró teát, levest kezében tartó anyja lába alatt van, vagy kíváncsiságtól vezérelve magára borít egy asztal szélén ott felejtett edényt. További égési sérüléseket okozó veszélyforrások: a nyílt láng (kandalló, égve hagyott gázrózsa), forró edények, főzőlapok, a sütő ajtaja. Néhány elemi óvintézkedéssel (pl.: edényeket a fülével befelé teszünk a tűzhelyre, inkább a belső főzőhelyeket használjuk stb.) az égéses, forrázásos tragédiák zöme megelőzhető.

A konyha amúgy is veszélyes üzem, ahol ebben a korban a kicsiknek nem sok keresnivalójuk van, de ha már ott vannak, legalább az alábbiakra figyeljünk.

Az ollókat, késeket olyan helyen tároljuk, ahol a gyermek nem férhet hozzá. Ne tartsunk olyan tárgyakat a gyermek által is kinyitható fiókokban, szekrényekben, amivel sérülést okozhat magának. Az alacsonyabb polcokon inkább a műanyag edényeket tartsuk, a nehéz fémlábasokat pakoljuk át magasabb, elérhetetlen helyekre. Ha a konyha átrendezése nem hozna megnyugtató megoldást, szereljünk "gyermekbiztos" zárakat a szekrényajtókra, és ide zárjuk el a veszélyes vagy értékes tárgyakat.

Különösen fontos a gyógyszerek, tisztítószerek elzárása. Nagyon sok háztartásban a konyhai robotgépek, kávéfőző stb. állandóan az elektromos hálózatra vannak kötve. A gyerek első lépéseivel ezzel a gyakorlattal is szakítani kell, hiszen elég egy gombnyomás a turmixon ahhoz, hogy annak éles kései levágják a benne kotorászó kicsik ujjait. A vasaló is okozhat tragédiát, ezért használata után rögtön biztonságos helyre kell elrakni. Az elektromos áram általában is komoly veszélyforrás, ezért fontos, hogy az alacsonyabban található valamennyi konnektorba vakdugót helyezzünk.

A konyhán kívül természetes nem árt, ha a lakás további részein is alaposan körülnézünk. Az olyan veszélyes tárgyak, mint hamutartók, lámpák, mérgező és szúrós virágok, kötőtűk, olló, nehéz vázák, elérhetetlen helyekre száműzése alapvető fontosságú. Az erkélyek, nyitott ablakok szintén életveszélyesek lehetnek, elég egy rossz mozdulat és máris kész a tragédia. A játékok is veszélyeket rejthetnek, különösen akkor, ha nem a kicsik életkorának megfelelő darabokat választunk. A gyerekek nagyon találékonyak, amikor valamit ízeire kell szedni, ami pedig a kezükbe kerül azt gyakran meg is kóstolják, le is nyelik. Ügyeljünk arra is, hogy a nagyobb gyerek játékai ne kerülhessenek a fiatalabb testvér keze ügyébe.


A cikk folytatódik - 1/3. oldal
1.  |  2.  |  3.  |  következő ›utolsó »
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés