Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
Az általunk hallott hangok tulajdonképpen a környezetünkben létrejött rezgések egy meghatározott hányada. Legtöbb esetben a rezgéseket a levegő közvetíti számunkra, de ez nem minden esetben van így. Víz alatt úszva a hangokat közvetítő közeg természetesen a víz. Füleink feladata e rezgések felfogása és agyunk számára feldolgozható elektromos idegi impulzusokká alakítása.
Az egyszerű rezgések okozta hangok szabályos hullámformát öltenek, a nyomás fokozatosan növekszik a maximumáig, majd addig csökken, amíg el nem éri ugyanolyan amplitúdójú minimumát, ekkor újra növekedni kezd, és ez így folytatódik szabályos ciklusokban. E másodpercenkénti ismétlődés mutatója a hangok frekvenciája, mértékegysége a hertz (Hz). Az ember által érzékelt legmélyebb hangok esetében ez a folytonos periodikus ismétlődés másodpercenként kb. 2050szer megy végbe, azaz e hangok frekvenciája 2050 Hz. A még hallható legmagasabb hangok frekvenciája kb. 1620 000 Hz, ám ez az életkor előre haladtával mindinkább csökken.
A hangok ereje éppoly meghatározó a hallás szempontjából, mint a hangok magassága. Fülünk a hangerőváltozásoknak hihetetlenül széles spektrumát fogja át, a suttogástól a sugárhajtású gépek zajáig képes alkalmazkodni. A különböző hangmagasságokhoz azonban különböző hangerők párosulnak azonos hangosságérzet mellett. A magas hangokat már viszonylag kisebb hangerő mellet is zavarónak találhatjuk.
A fül három tételben: külső fül
Fülünk három jól elkülöníthető részre oszlik: külső fül, középfül és belső fül. E rendkívül összetett rendszer egyetlen kívülről is jól látható része a fülkagyló. Legfontosabb feladata a hangok összegyűjtése. Egyes állatoknál e szerv mozgatható, s mindig abba az irányba fordul amerről a legerősebb hang jön, az ember azonban mára elveszítette e képességét. A hang irányát azonban meg tudjuk állapítani, mivel a hang terjedési sebessége viszonylag alacsony (343 m/s), ezért a jobb oldalról érkező hanghullámok a bal fülhöz kb. egy ezred másodperccel később érkeznek, s valamivel halkabban is, mint ahogy azok a jobb fülhöz érnek. E csekély adó- és hangosságbeli különbség azonban már elég, hogy megállapítsuk a hangok irányát.
Az interferenciahatások a hangforrás fej körüli elforgatásával változnak, és az agy a frekvencia és intenzitás bonyolult együtt járásait elemezve határozza meg a hangforrás helyét.
Evolúciós változásaink ráadásul úgy módosították fülkagylóink formáját, hogy az emberi beszédhangok frekvenciájára (25000 Hz) a legérzékenyebb.
A fülkagylóba jutó hanghullámok az enyhén S alakú hallójárat végén a dobhártyáról verődnek vissza, úgy, hogy azt egyúttal meg is rezegtetik. A dobhártya a külső hallójárat belső végét zárja le légmentesen. A túloldalon, a középfülben szintén légköri nyomás uralkodik, az üreg a külvilággal az Eustach-kürtőn át tart fenn kapcsolatot. Ha a légnyomás-kiegyenlítődés a dobhártya két oldalán megszűnne mint ahogy az egy megfázás során az Eustach-kürt elzáródásával olykor meg is történik a hártya begörbülne és nem volna képes a beérkező hangoknak megfelelő módon rezonálni. Ilyenkor átmeneti halláskárosodást tapasztalhatunk.
A rendkívül rugalmas apró dobhártyához kapcsolódnak a hallócsontocskák, melyeket a koponyacsont óv az ütésektől vagy más nem kívánatos rezonanciáktól. A három apró csont alakjuk után a kalapács, az üllő és a kengyel nevet kapta. Ezek testünk legkisebb csontjai. E három apró csont tulajdonképpen egy nagy hatékonyságú jelerősítő eszközt alkot. Különös formájuknak köszönhetően a dobhártyával érintkező kalapácsot ért rezgés intenzitása mintegy háromszorosára nő, amikor eléri a kengyelt. A kengyel e rezgéseket egy folyadékkel teli, csiga alakú szerven található rendkívül rugalmas ovális ablakhoz vezeti. Az erősítés itt még nagyobb mértékű, mintegy hússzoros.
A fül bizonyos mértékű védekezésre is képes a nagyon erős, a hallószervet végzetesen károsító hangok ellen. A középfülön keresztül jutó haragenergia intenzitását nagyban befolyásolhatják bizonyos gyors reagálású izmocskák. A dobhártyafeszítő izom a kalapácshoz kapcsolódik, míg a kengyelhez kötődő izom a kengyel talpának mozgását befolyásolja. E kettő feszessége határozza meg a hangátvitel hatékonyságát. Ha a fülbe nagyon erős hang (80 decibel felett, pl. egy láncfűrész zaja) érkezik, akkor ezek az izmok villámgyorsan összehúzódnak, így csökkentve a nagy intenzitású rezgések továbbadását. A reakcióidő kb. 15150 ezredmásodperc, maximális védelmet pedig 0,10,5 másodperc múltán biztosít. Mintegy kétezer Herz alatt ez megfelelő védelmet nyújt, egy robbanás nagy erejű léglökéséhez képest azonban ezek az izmocskák sem elég fürgék.
A nagy intenzitású rezgést az ún. csigában található folyadék közvetíti tovább. A csigában három egymással párhuzamosan futó folyadékkal teli csatorna található. A hangrezgésekre érzékeny szőröcskék a középső alagútban helyezkednek el. A rezgések nyomán létrejövő nyomásváltozások a szőrsejtek nyíró és hajlító mozgásait váltja ki. A csiga egyre szűkülő alagútjának falát más és más intenzitással ingerlik a különböző hangmagasságok, a csiga csúcsát, azaz a legszűkebb részeket a mély, míg legtágabb részeket a magas hangok ingerlik leginkább. A különböző helyeken található szőrsejtek mozgása tehát lehetővé teszik a hangmagasság megállapítását. A szőröcskék észlelte rezgés végül a csatornákat elválasztó Y alakú hártya egyik karján, az alaphártyán található ún. Corti-féle szervben alakul át az agy számára is értelmezhető elektromos impulzussá. Ezek a jelek a Corti-szervből a hallóidegen át az agy hallóközpontjába, az elsődleges hallókéregbe jutnak, amely a nagy, tekervényezett agyfélteke oldalsó részén helyezkedik el.
Ma már nem csupán különböző méretű tölcsérek segítségével lehet a halláskárosodottak számára visszaadni a hangok örömét. Az egyik legutóbbi eljárás olyan betegeken is segíthet, akiknél a különböző erősítéses technikák szóba sem jöhetnek. Az új módszer szerint a csigába beültetett vezeték kikerüli a fül bizonyos részeit, és közvetlenül elektromosan ingerli a belső fület. A hangokat egy a fejbőrre helyezett mikrofonnal egybeépített miniatűr adókészülék küldi a bőr alá a koponyacsontba épített vevő felé. A jelek azután az elektródákon át jutnak el a Corti-féle szervhez, vagy közvetlenül a hallóideghez. A módszer főképp olyan esetekben lehet hasznos, amikor a hangátviteli lánc hagyományos útja megszakad, pl. a hallócsontok károsodása esetében.
| Ossza meg: |
| Kövessen minket: |
|
