A csend rabjai

Amikor a nagyothalló nem reagál a hangokra, nem figyel fel arra, hogy hozzá szóltak, vagy csak részben érti, amit mondanak neki, könnyen azt a benyomást kelti, hogy figyelmetlen, vagy akár együgyű. A beszélgetőpartner hangjába türelmetlenség, ingerültség vegyül, ha újra meg újra meg kell ismételni mondandóját. Ezt a nagyothalló is érzékeli, és szeretné az ilyen helyzeteket elkerülni. Inkább nem kérdez vissza legközelebb, csak rábólint. Ha úgy érzi, választ is várnak, akkor megpróbálja a hangfoszlányokból "megfejteni" a kérdést, és válaszol valamit.

A probléma okai

A nagyothallás igen sok fajtája ismert. A veleszületett formák okai között genetikai meghatározottság, fejlődési rendellenesség, méhen belüli fertőzés, születéskor elszenvedett sérülés szerepelhet.

A belső fül nagyon érzékenyen reagál a kiserek keringési viszonyaira, melyet kezeletlen magas vérnyomás, cukorbetegség, korszerűtlen táplálkozás és a dohányzás jelentősen ronthat. Ép hallással született egyén hallásának megromlását halláscsökkenésnek nevezzük. A receptorsejtek, a hallóideg, vagy a hallópálya magasabb, központi idegrendszeri részének betegsége idegi típusú halláscsökkenést okoz.

A halláscsökkenés legsúlyosabb foka a teljes süketség, mely mindenképpen feltételez idegi komponenst is. A vezetéses apparátusnak akár a teljes hiánya sem eredményez teljes süketséget, csak közepes fokú nagyothallást. A süketség lehet veleszületett vagy szerzett. Nagyon fontos az újszülöttek hallásszűrése, amely első ízben már az újszülött osztályon megtörténik. Később a házi gyermekorvosok és a védőnők feladata, hogy a csecsemő fejlődésének nyomon követése során az egész hallás szubjektív jeleit ellenőrizzék. A jól halló csecsemő reagál a hangokra, később édesanyja hangjának irányába fordítja fejét. Ezek hiányára fel kell figyelni, és ha szükséges, speciális műszerrel meg kell vizsgálni, hogy a hangingerek kiváltanak-e a nagyagy hallókérgében vagy az agytörzsben elektromos választ. Objektív hallásvizsgálatnak nevezzük ezt. Jelentősége igen nagy, mivel lehetővé teszi a hallássérültség korai diagnózisát, ami azért fontos, mert a beszédfejlődés elengedhetetlen feltétele a jó hallás.

Műtéttel, vagy nélküle?

A pontos diagnózis birtokában eldönthető, hogy műtéttel vagy hallókészülékkel érhető-e el használható hallás? Teljes süketség esetén is fontos, hogy minél előbb a megfelelő gyógypedagógiai intézményhez irányítsuk a családot. Az orvostudomány jelenlegi fejlettségi színvonalán megengedhetetlen, hogy egy kisgyermek súlyos hallássérült voltára csak az elmaradt beszédfejlődés hívja fel a figyelmet. A gyermekkor gyakori hurutos állapotai sokszor okoznak fülészeti szövődményt. A nagy orrmandula idült fülkürthurutot tarthat fent, a dobüregben savó gyűlik meg, és vezetéses hallásromlást okoz. A gyermek orrlégzése gátolt, ezért száját folyamatosan nyitva tartja, ami jellegzetes, bamba kifejezést kölcsönöz. Mivel rosszul alszik, nappal fáradt, álmos, és mert rosszul is hall, minden tényező adott ahhoz, hogy az iskolában figyelmetlennek, lustának és butának gondolják. Egy orrmandulaműtét olykor a bizonyítvány rohamos javulását eredményezi.

Más vezetéses nagyothallások esetében a műtéti hallásjavítás gyakran összetettebb, mikrosebészeti rekonstrukciót igényel, melynek során befoltozható a lyukas dobhártya, pótolható a hiányzó hallócsont, vagy ismét rezgőképessé tehető a csontosan rögzült hallócsontláncolat.

A technika "csodái"

Az idegi típusú halláscsökkenések közül a leggyakoribb az időskori nagyothallás. A belső fül teljesítőképessége hasonlóan más szervekéhez az életkor előrehaladtával csökken. Először a magas hangtartományban emelkedik meg a hallásküszöb, majd az évek múlásával a mélyebb hangok érzékelése is romlik. Van, akinél már negyvenéves korban megkezdődik, míg mások csak hetven felé kezdik észrevenni, megint mások nem is érzékelik, csak a család figyel fel rá, hogy a nagymama az utóbbi időben bömbölteti a televíziót, vagy nem hallja meg a telefon csörgését. Később nehézségekbe ütközik a társalgás. Csak a kabaréban olyan tréfás, amikor rálegyintenek az emberre, hogy "á, nem érdekes, hosszú...". Sok idős ember ezért sértetté, zárkózottá válik.

Az időskori nagyothallás az öregedés természetes velejárója. Ennek ellenére a legtöbben szégyellik, sokkal inkább, mint pl. látásromlásukat. Míg régebben a gyakran Sokol rádió méretű készülékek, drótos fülillesztékekkel valóban kényelmetlenek és feltűnőek voltak, ma már egy hasonló teljesítményű készülék elfér a fülkagyló mögött, vagy akár a hallójárati bemenetbe illesztve. Kezelésük egyszerű, minimális karbantartást igényelnek. Idősebb emberek is hamar megszokják viselésüket és elkerülhetik a nagyothallással járó kellemetlenségeket. A közepes fokú idegi halláscsökkenésre pedig már egészen miniatűr, a hallójáratban teljesen eltűnő, füldugó nagyságú eszközök is kaphatók. A legkisebbek még oldalról betekintve sem vehetők észre, behelyezésük kézzel nem is lehetséges, külön kis eszközzel kell betolni. Ezek elsősorban aktívabb, dolgozó embereknek valók.

A vezetéses nagyothallás kezelésében tehát a műtéti hallásjavítás, az idegi típusú halláscsökkenésnél pedig a megfelelő hallásjavító készülék rendelése az elsődleges feladat, de ez utóbbi is javítható műtéttel. Ma már mód van arra, hogy a belső fülbe olyan mikroelektródát ültessünk, amely a hangingerrel szinkronban előállítja az elpusztult receptorsejtek elektromos jeleit, és közvetlenül ingerli a hallóideg megfelelő rostjait, ami az agyban hallásérzetet vált ki.

Míg a hagyományos hallókészülékek csupán különlegesen finom hangerősítőként működtek, addig a belső fülbe implantált elektróda és a hozzá csatlakozó elektronika teljesen átveszi az elpusztult belső fül szerepét. Ez a csodálatos műtéti, technikai lehetőség az utóbbi időben rohamos fejlődésen ment át, az elektronika és az operatív háttér is egyre tökéletesebb. Ennek ellenére ma még csak akkor vállalhatjuk a belső fül megnyitásának kockázatát, ha a beteg mindkét fülére teljesen, vagy csaknem teljesen süket, azaz hallókészülékkel már nincs lehetőség a hétköznapi életben használható hallás elérésére.