A bazsalikom különféle fajai mind Dél-Ázsiából származnak. Közülük egyesek alkalmasabbak fűszerként való felhasználóra, másoknak jobb a gyógyhatása, egy faj pedig szentnek számít. A tulasi (Ocimum sanctum) a hinduk egyik legszentebb növénye.
A Laksmi istennő és férje, Visnu tiszteletére szentelt tulasit oltárokon, házi kertekben vagy kultikus helyeken ültetik. A növénynek áldozatokat mutatnak be és imákat intéznek hozzá. Napi egy levél elfogyasztása által az ember vallásos tiszteletadását fejezi ki, megőrzi egészségét és termékenységét, valamint elhárítja a reá leselkedő démonokat.
A növény azonban nem csak kicsattanó egészséget ajándékoz; hanem soha el nem szürkülő, örömteli nemi életet is adományoz. A kedvelt fűszernövénynek (Ocimum basilicum) ugyancsak afrodisztikus erőt tulajdonítanak. Valamennyi bazsalikomfaj illóolajokat, cserzőanyagokat és vitaminokat tartalmaz.
Ez az örökzöld, 20 méteresre is megnövő fa csupán trópusi területeken nő. Elágazó lombkoronáját ovális alakú, bőrös levelek alkotják, közöttük bugákba rendeződött fehér virágokkal.
Gömbölyű, borsó nagyságú termései az ágak végén helyezkednek el. Kezdetben zöld termései érett állapotban vörös megszárítva barna színűek. Aromás illatuk és csípős; pikáns ízük van.
A szegfűbors az ősi Amerika egyik legtöbbet használt fűszere volt. A fa terméseit és leveleit az indián népi gyógyászatban is alkalmazták. Neuralgia emésztési zavarok kezelésére, valamint a test melegen tartására használták. Ha bőségesen kakaóval keverik el őket, a nemi öröm szent tüzét is felizzítják. A szegfűbors izgató, antiszeptikus és az emésztést elősegítő tulajdonságokkal rendelkező illóolajat tartalmaz.
A finoman tagolt vékony levelekkel rendelkező egyéves lágyszárú növény kb. 50 cm magasra nő meg. Fehér virágai kettős ernyővirágzatokba rendeződnek, amelyekből barna termések (ánizsmagvak) fejlődnek ki. Az ánizs Görögországban és Egyiptomban vadon nő, de az ókor óta mint fűszer- és gyógynövényt termesztik is. A növényről már ó-egyiptomi papirusztekercsek is említést tesznek.
Fűszernek, valamint friss vagy szárított terméseit gyógyászati célokra használják. Az ánizst ellenszerként és afrodiziákumként egyaránt alkalmazták: Dioszkuridész szerint nemi közösülésre ingerel. Említett előnyös tulajdonságai miatt az ókori Görögország és Róma egyik legkedveltebb fűszere volt.
Az ánizsmagvak rendkívül alkalmasak afrodisztikus ételek és italok ízesítésére. Nem csupán felerősítik az előbbiek hatását, hanem könnyebben emészthetőbbé és ízletesebbé is teszik őket. Az ánizs termése az emésztést elősegítő és élénkítő hatásokkal rendelkező illatos illóolajat tartalmaz.
E fás szárú, 2 méteres magasságig megnövő cserje levelei a fenyőkére emlékeztetnek. A levélhónaljakból kiemelkedő lila virágoknak csupán két porzójuk van. Az egész növény aromás illatot áraszt. A rozmaring a tengerpartok közelében, száraz, meleg éghajlatú területeken vadon nő, de kertben is termeszthető. Friss vagy szárított leveleit a dél-európai országok konyhája szívesen használja fűszernek.
A rozmaring ugyanakkor régi gyógynövény is. Vérkeringést ösztönző és emésztést serkentő hatása van, nagy adagokban bevéve azonban a terhes nők magzatát is elhajtja. Az ókorban a rozmaring leveleit füstölőszernek, illetve bor fűszerezésére használták. Kneipp atya tonizáló bort készített belőle. Afrodisztikus hatása rozmaringos fürdők használata által bontakozik ki a legjobban. A fürdő serkenti a bőr vérellátását és fokozza az érzékenységet. A rozmaring idegerősítő, ösztönző illóolajat tartalmaz. Az Eurázsia északi részén elterjedt vadrozmaring vagy molyűző (Ledum palustre) hasonló, pszichotrop hatású illóolajat tartalmaz. Ezt a növényt varázsszerként használták a sámánok.