2024. Március 28. csütörtök
Hogyan szedjük? -  Ha nem hat az új szer -  Egyéb segítség
Sokan úgy vélik, hogy az alvászavarok rendezésére elég egy jó altató. Ez azonban nem így van, először is ki kell deríteni az alvásproblémák hátterében álló okokat, majd ezeket kell kezelni. Az azonban igaz, hogy az altatók addig is nagy szolgálatot tehetnek, hiszen a testnek és a szellemnek pihennie kell. Milyen altatószert részesítsünk előnyben? Hogyan vessünk véget az álmatlan éjszakáknak?

Azt, hogy milyen altatószert szedjen és hogyan, orvosnak kell meghatároznia. Ha Önnek ismerősei altatót ajánlanak, ennek beszedése előtt mindenképpen beszéljen orvossal, mert nem biztos, hogy az ajánlott szer Önnek is beválik, viszont kellemetlen vagy veszélyes mellékhatásokat okozhat.

alvászavar, altató, altatószer, gyógyszer

Amennyiben régóta altatót szed, érdemes felkeresni orvosát, és beszélni vele erről. Ez két dolog miatt szükséges: az első ok az, hogy alvászavara nem oldódott meg (hiszen altatóra van rendszeresen szüksége), tehát valamilyen más kezelésre is szükség van (pl. egyes életmódtanácsok). A második ok az, hogy a régebbi altatószereknél jóval korszerűbb készítmények is felírhatók már.

Az újabb típusú altatószereknek nemcsak jóval kevesebb mellékhatása van, hanem az alvás folyamatára is sokkal kedvezőbben hatnak, mint a régebbi szerek, ezért pihentetőbb alvást és frissebb másnapi ébrenlétet biztosítanak.

Hogyan szedjük?

Ha az orvos által felírt szer az ajánlott dózisban nem hat, ez esetben hívja, vagy keresse fel orvosát, de a megbeszélt dózison csak az orvossal való megbeszélés után változtasson! Az altatót közvetlenül lefekvéskor vegye be, és utána már ne csináljon semmit!

Az alvászavar kezelésének a célja nem az, hogy Ön altatóval jól aludjon, hanem az, hogy egy idő után altató nélkül is! Ezért szerencsésebb, ha csak bizonyos estéken vesz be altatót (pl. nehezebb napok előtt), és bizonyos estéken altató nélkül, más módszerekkel próbálkozik. Ha évek óta folyamatosan szedi az altatót, és szeretne leszokni róla, akkor csak lassan, fokozatosan szabad elhagyni, általában úgy, hogy az adagot 5-10 naponként negyedével csökkentjük. Ha ez nem sikerül, mert a gyógyszermennyiség egy bizonyos szintre csökkentése után több nap után is kínzó álmatlanság gyötri, érdemes átmenetileg egy korszerűbb, könnyebben elhagyható altatóra váltani. Ilyenkor a két szer átmenetileg együtt is szedhető – természetesen orvosi konzultáció után.

Később sorra kerülhet az új altató elhagyása is. Először érdemes a mindennapi használatról leszokni, és csak meghatározott napokon venni be altatót, úgy, hogy egy előre meghatározott heti mennyiséget (pl. heti négy este/hét) ne lépjen túl. Ezután a heti mennyiséget kell folyamatosan csökkenteni, majd a szert végleg elhagyni.

Ha nem hat az új szer

Ennek két lehetséges magyarázata van. Minden új gyógyszernek három-négy nap „türelmi időt” kell hagynunk, és csak ezután dönthetjük el, bevált-e vagy sem. Ezért érdemes az új gyógyszert legalább egy hétig szedni, mielőtt véleményt mondunk róla.

Néhányan ezután úgy érzik, az új típusú altatókkal felületesebben alszanak, mint a régebbiekkel, és az elalvás sem olyan erőteljes, „fejbecsapós” élménnyel jár, mint a régebbi szereknél. Ez azonban nem hátrány, hanem előny, annak a jele, hogy az új típusú altatók a természetes alvásfolyamatot biztosítják, szemben a régebbi szerekkel, melyek a nyugtatókhoz hasonlóan (de nem ugyanúgy!) hatnak. Mindezek miatt az új típusú szereknek sokkal kevésbé vannak mellékhatásai is.

Egyéb segítség

Az alvászavarok kezelésében sokkal fontosabbak a nem gyógyszeres kezelési módszerek (egyes életmódbeli szokások megváltoztatása, alvást elősegítő praktikák, melyeket alváshigiénének hívunk), ezért kérdezze meg orvosát, milyen módszereket javasolna Önnek! Az altatók szedését az orvosi ajánlások 4-8 hétnél tovább nem javasolják. Mindenképpen próbálkozzon nem gyógyszeres kezelési módszerekkel is. Ne feledje, nem az a cél, hogy altatóval jól aludjon, hanem az, hogy anélkül is.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés