2024. Március 28. csütörtök
Szerteágazó gyógyhatás -  Javítja a közérzetet -  Hogyan, mennyit?

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A cékla, különösen tél végén, egyik legfontosabb vitamin- és ásványianyag-forrásunk lehet. A jellegzetes színű, a répafélék családjába tartozó növény Dél- és Közép-Európában őshonos, de ma már jóformán mindenütt a világon megtalálható. Főleg gyökeréért termelik, de a növény egyéb részei is jól hasznosíthatók akár táplálékként, akár gyógyhatása miatt.


A cékla egészségre gyakorolt hatásai igen régóta ismertek. Húsos gyökerét, levét már az asszírok is fogyasztották, a görögök Delphoiban céklával áldoztak Apollónak, míg a rómaiak ismereteink szerint lázcsillapításra használták. Európa északi területeire is a római hódítók juttatták el. Egyre növekvő elismertségére jellemző, hogy a később kereszténnyé vált germán birodalomban maga Nagy Károly rendelte el a cékla termesztését. A középkori Angliában betegek és idősek eledeléül szolgáltak a cékla könnyen emészthető levelei, felénk pedig mindenekelőtt a fejés fogfájás enyhítésére szolgált e növény.

Cekla

Szerteágazó gyógyhatás

A cékla szerteágazó gyógyhatását a benne található számos vitaminnak és ásványi anyagnak köszönheti. Mindenekelőtt sok káliumot tartalmaz, ami hozzájárul a test fiziológiai táplálásához, az izmok és az állóképesség növeléséhez, de ezenkívül gazdag még kalciumban, foszforban, vasban, nátriumban, kénben, valamint az antioxidáns tulajdonságú A-, B- és C-vitaminokban. A céklát a népi gyógyászat is kiváló vérképzőnek ismeri, noha vastartalma nem nagyobb, mint más növényeké. A vérre gyakorolt pozitív hatásait annak köszönheti, hogy a szervezet a céklából sokkal jobban tudja hasznosítani a benne található nyomelemeket.

Nem véletlen tehát, ha a sárgarépa után a céklarépa a legkedveltebb "gyógyító növény" a zöldségek között. Gyakran szerepel más zöldséglével, így a sárgarépáéval vagy az uborkáéval együtt.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A céklalé sárgarépalével keverve például kitűnő májtisztító, főként a májban felhalmozódó zsír lebontását segíti elő, ám ajánlatos különösen eleinte több sárgarépát, mint céklát használni, mert a gyors reakció a májban szédülést, hányingert okozhat. A túlzott alkoholfogyasztás negatív hatásait is segíthet ellensúlyozni a céklalé rendszeres fogyasztása.

A kioldott vagy a fel nem szívódott nyomelemeket, vitaminokat, ásványokat pótolni kell a szervezetben, amihez a legjobb, ha ásványokkal teli zöldséglét fogyaszt a "beteg", így például sárgarépalevet céklával keverve, paradicsomlét stb. A céklában rejlő cukor könnyen hasznosítható, így gyors energiaforrást jelenthet a szervezetnek. A céklát várandós anyák is bátran fogyaszthatják, hiszen leve folsavat tartalmaz, amelynek megfelelő mennyiségű bevitele a magzat számára különösen fontos.

Javítja a közérzetet

Jó tudni, hogy a céklából készült ital segít leküzdeni náthát és az influenzát. Céklalével ezenkívül tisztítókúrát is tarthatunk, rendszeres fogyasztásával közérzetünk javulni fog, savtúltermelésből származó gyomorpanaszaink pedig megszűnnek. Mivel fogyasztásával elkerülhető a táplálék és a toxikus anyagok hosszas időzése a gyomorbélcsatornában, csökkenti az ebből eredő különböző betegségek kockázatát a máj, a belek é működését, meggyorsítja a mérgek és a salakanyagok eltávolítását. Enyhe hashajtó hatása révén székrekedésben és aranyérben szenvedőknek ajánlható.

Ám ha áldásos hatásainak bizonyítására az iménti felsorolás nem tűnik elegendőnek, álljon itt egy további példa: 1961-ben dr. Ferenczi Sándor különböző állatkísérletek során felfedezte, hogy a cékla vörös festékanyaga, a betain tumorellenes hatású. Az állatokon végzett teszteket követő humán kísérletekben, a kemoterápián átesett páciensek (amely a kezelések hatására romlik) jelentős javulást mutatott néhány hetes kúra után.

Hogyan, mennyit?

A legjobb, ha a cékla levét gyümölcscentrifugával választjuk el a rostos résztől. (Természetesen a cékla levelét is felhasználhatjuk). Ebből a folyadékból betegség naponta három fél borospohárral ajánlatos fogyasztani, míg megelőzésre kétszer, háromszor hetente. Minden alkalommal hígítsuk vízzel, sárgarépalével vagy uborkalével.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés