2024. December 22. vasárnap
Vizsgáztak az ásványvizek -  Helytelen jelölések
Az elmúlt tíz évben hazánkban megkétszereződött az alkoholmentes italok iránti kereslet. A látványos növekedés az ásványvízpiac dinamikus fejlődésének köszönhető. Míg 1994-ben mindössze 10 liter vizet fogyasztottunk fejenként, ez a szám 2004-ben 64 literre nőtt. Bár a szomszédos Ausztria 85-90 literes fejenkénti fogyasztásától még így is jócskán elmaradunk, a szakemberek úgy gondolják, e „hátrányt” rövid időn belül „le-dolgozzák” a hazai fogyasztók.

Magyarországon jelenleg kilencven kútból vagy forrásból nyernek természetes ásványvizet, melyből egyre többet palackoznak és hoznak forgalomba. Így az ismert külföldi márkák mellett egyre több hazai termék verseng a fogyasztók kegyeiért. A kialakuló konkurenciaharcban sok forgalmazó figyelmen kívül hagyja az ásványvizek elnevezésére, jelölésére vonatkozó szigorú szabályokat – állapította meg nemrég a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség.

Vizsgáztak az ásványvizek

ásványvíz Ezek közül is a legfontosabb, hogy egy ásványvíz olyan tulajdonsága, amely valamennyire jellemző, nem tüntethető fel különleges tulajdonságként , bizonyos jelzők pedig csak meghatározott határérték megléte esetén használhatóak. A hatóság szakemberei ezért szeptemberben laboratóriumi vizsgálatok során arra keresték a választ, hogy az ásványvizek címkéjén feltüntetett információk megegyeznek-e a termék valódi tartalmával, illetve alkalmasak-e a vonatkozó rendeletek alapján nem megengedett jelöléseket.

Helytelen jelölések

A végeredmény elgondokodtató: a vizsgált 54 termékből 25 esetben volt helytelen a jelölés. Számos gyártó és forgalmazó olyan speciális jelzővel, a víz eredetiségét garantáló utalásokkal kínálta termékét, melyekkel az nem rendelkezik. Országosan ismert, népszerű márkák is beleestek abba a hibába, hogy a palackjukon feltüntetett ásványianyag-tartalom nem egyezett vizük tényleges értékeivel.

Annak a jogszabálynak, miszerint az 1,5 mg/liter értéket meghaladó fluoridkoncentrációjú természetes ásványvizeknél a forgalmazó köteles feltüntetni, hogy terméke „csecsemők és hét évesnél fiatalabb gyermekek általi rendszeres fogyasztásra nem alkalmas”, szintén több gyártó nem tett eleget.

Aggodalomra azonban nincs okunk. Magyarország különösen szerencsés helyzetben van e téren, hiszen kedvező földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően Európa egyik leggazdagabb ásványvízlelőhelyekkel rendelkező országa. Bár az országosan ismert márkák közül most többet elmarasztaltak helytelen jelölésük miatt, számos, jelenleg még kevésbé ismert kiváló minőségű ásványvizünk van, melyek az egész család számára korlátlan mennyiségben fogyaszthatóak.



Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés