2024. December 18. szerda
A naponta több mint két és fél órát képernyő (tévé-, számítógép-, mobiltelefon-képernyő) előtt töltő tizenéves lányok fizikailag kevésbé fittek, állapították meg ausztrál kutatók. Meglepő módon a fiúk esetében nem sikerült hasonló összefüggést kimutatni.

A fiúk, különösen a nagyobb kamaszfiúk kevésbé érzik meg a tévénézéssel, számítógépes játékokkal és más kisképernyős szórakozással töltött időt, mivel növekedésük során már elegendő izomtömeget halmoztak fel fittségük fenntartásához – állapították meg ausztrál kutatók.

tévénézés

A Louise Hardy, a Sydney-i Egyetem Új-Dél-Walesi Túlsúly és Elhízás Központjának kutatója által vezetett vizsgálatban 2004-ben gyűjtöttek adatokat 2 750 hatodik, nyolcadik és tizedik osztályos ausztrál gyermek bevonásával. A képernyő előtt töltött idő – ide számított a videózás, a tévénézés, valamint a szórakozással töltött számítógépezés – meghatározása mellett mérték a gyerekek edzettségét megadott tempóban lefutott körök száma alapján.

A fiúk körében egyébként is gyakoribb a számítógépes játékok melletti sportolás, mondta el Dr. Goutham Rao, a Pittsburghi Gyermekkórház Súlykontroll és Wellness Központjának klinikai igazgatója. Például egy, az úszócsapat tagjaként szerepelő tizenéves fiú sok időt tölthet el a videójátékok bűvöletében is. Rao szerint azonban a lányoknál nincs meg ez a fajta kettősség, és közülük mindössze kevesen végeznek rendszeres testmozgást. Tapasztalata szerint a serdülő lányok inkább a mobilozás – így például az sms-ezés – hívei, semmint a videójátékoké.

Az ausztrál kutatók szerint munkájukkal első ízben sikerült bizonyítaniuk a széles körben elfogadott irányelveket, melyeket az Amerikai Gyermekgyógyászok Akadémiája tett közzé, és melyek szerint a 2-18 éves gyermekeknek nem szabadna napi két óránál többet tölteniük a képernyő előtt. Hardy szerint a test edzettsége biztosítja a szív- és érrendszeri betegségek elkerülését.

A felmérés ismétlését 2010-re tervezik. Az eredmények várhatóan a technika fejlődésével arányosan fognak romlani.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés