2024. Október 09. szerda
A fizikailag aktívabb emberek nagyobb lelkesedéssel néznek elébe a mindennapoknak, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik – derült ki egy tanulmányból.

A Journal of Sport and Exercise Psychology című folyóiratban megjelent tanulmány 190 diák bevonásával készült. A nyolcnapos vizsgálat során a résztvevőknek naplót kellett vezetniük a napi testmozgásukról, alvásminőségükről és mentális állapotukról. Kizárólag a legalább 15 percen át végzett fizikai tevékenységeket jegyezhették fel, és jelezniük kellett a testmozgás intenzitását – enyhe, közepes, vagy élénk – is.

Testmozgás boldogságA naplók alapján a kutatók arra jutottak, hogy a fizikailag aktívabb emberek boldogabbak, lelkesebbek és élénkebbek, mint a mozgásban szegény életmódot folytató társaik.

„Nem kell a legfittebbnek lenni, és mindennap edzeni ahhoz, hogy valaki megízlelje a testmozgás okozta jóleső érzést” – mondta David Conroy, a Pennsylvaniai Állami Egyetem munkatársa. A szakember szerint a mozgásban aktív életmód elsősorban a depresszió kezelésében segít. A szorongásos tünetektől szenvedők esetében azonban nincs szükség a fizikai aktivitás növelésére.

Conroy szerint az emberek számára gyakran nehézséget jelent, hogy rászánják magukat az edzésre, mivel hajlamosak túlságosan hosszú távra tervezni, ahelyett hogy rövidtávú célokat tűznének ki maguk elé.

„Amikor az emberek újévi fogadalmakat tesznek, akkor azt az egész évre vonatkozóan teszik, ez pedig túlságosan megterhelő lehet – idézte Conroyt a The Daily Mail című brit lap internetes kiadása. – Legyen a cél először egyetlen nap, és amikor annak a végén megízleljük azt a bizonyos jóleső érzést, akkor talán már egy lépéssel közelebb kerülünk ahhoz, hogy az aktívabb életvitellel mindennap bezsebeljük ezt a jutalmat.”


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés