2024. December 22. vasárnap
A „nyugati” étrend, ami rengeteg sült ételt, tojást és feldolgozott húst tartalmaz, 56 százalékkal növeli a szívbetegség veszélyét – derül ki egy friss kutatásból.

A munkálatokat irányító Dr. James Shikany, az Arizonai Egyetem munkatársa arra sürget mindenkit, aki rendszeresen eszik ilyeneket, hogy változtassa meg a táplálkozási szokásait. „Nemre, származásra és lakhelyre való tekintet nélkül igaz, hogy a nyugati étrend növeli a szívproblémák kockázatát, így fokozatos változtatásokat kell bevezetni az étrendben. Le kell csökkenteni a sült ételek és a feldolgozott ételek mennyiségét, kezdetben hetente maximum három alkalomra, továbbá be kell vezetni helyettük a grillezett csirkét, illetve a zöldségalapú fogásokat” – magyarázta a szakember.

A vizsgálatba fehér bőrű és afroamerikai férfiakat és nőket vontak be, akik legalább 45 évesek voltak és a megfigyelési időszak kezdetén nem szenvedtek szívbetegségben. A résztvevőkkel először telefonos interjút készítettek, majd otthonukban felmérték fizikai állapotukat, valamint táplálkozásra vonatkozó kérdőívet töltettek ki velük. 2003 és 2007 között félévente felülvizsgálták az egészségi állapotukat, és rögzítették, ha kórházi kezelésre szorultak. Táplálkozásuk szerint öt csoportra osztották őket. Az egyikben sült ételeket evők és cukros üdítőket ivók voltak. A másodikban az egyszerű ételek kedvelői, akik főleg tésztát, mexikóit, kínait és pizzát ettek. A harmadikban főleg növényi eredetű étrendet követtek, a negyedükben rengeteg édességet, az ötödikben pedig alkohol és saláta volt a menü. Mind közül az első bizonyult a legegészségtelenebbnek a szív állapotára nézve. A tanulmány a Circulation című szakfolyóiratban jelent meg.


Forrás: Medipress
2015. 08. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés