2025. Február 12. szerda
A fiatal felnőttek általában sokáig és jó egészségben szeretnének élni, de többségük nem tudja, hogy a fiatalkori egészségtelen életmód és a későbbi szív-és érrendszeri betegségek között szoros az összefüggés, mutatta ki az Amerikai Szív Szövetség szakértőinek vizsgálata.

A Szövetség 1248 fiatal – 18-44 éves – embert kérdezett meg életmódjáról és arról, mit tudnak a szív-és érbetegségek kockázati tényezőiről. A vizsgálat szerint a lakosság 80 százaléka azt hiszi, hogy egészségesen él, pedig nem azt teszi. A megkérdezettek jelentős többsége úgy gondolja, hogy csak az öregedés során kell jobban figyelni a rizikófaktorokra, a 18-24-évesek 43 százalékának pedig gyakorlatilag eszébe se jutott, hogy milyen veszély a koszorúér-betegség vagy az agyvérzés.

A szakemberek még elkeserítőbbnek tartották, hogy a 35-44 éves korosztály tagjainak 22 százaléka is ugyanígy nyilatkozott, ugyanakkor a vizsgálatok szerint közülük csaknem minden másodiknak már voltak kezdődő betegségre utaló tünetei és panaszai.

Ralph Sacco, a szövetség egyik vezetője hangsúlyozza: az amerikai ifjúság többsége nem fogja fel azt a vizsgálatokkal bizonyított tényt, hogy a megfelelő életvitel 80 százalékkal csökkentheti a szélütés kockázatát.

A tudományos társaság hét pontban fogalmazta meg egészséges életmódra vonatkozó tanácsait: kevés telített zsír és sok zöldség-és gyümölcs evése, mérsékelt alkoholfogyasztás, a cukros üdítőitalok kerülése, rendszeres testmozgás, megfelelő testsúly és a dohányzás teljes kiiktatása.

Sacco szerint az előző hét pontnak megfelelően jelenleg a lakosságnak csak fél százaléka él az Egyesült Államokban.


Forrás: MTI
2011. 05. 23.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés