2024. December 22. vasárnap
Ha felálláskor hirtelen leesik a vérnyomásunk, amitől szédülni kezdünk, a szívelégtelenség megnövekedett kockázatának lehetünk kitéve, figyelmeztetnek amerikai szakemberek.

Az orvosi szaknyelvben ortosztatikus hipotenzió néven ismert állapot megléte esetén 54 százalékkal nagyobb a szívelégtelenség kialakulásának rizikója azokhoz képest, akiknek felálláskor nem esik le a vérnyomásuk, derült ki abból a vizsgálatból, amelyben 12 ezer 45 és 64 év közötti amerikai személy adatait vizsgálták. A kockázat 34 százalékra mérséklődött, amikor a kutatók kiszűrték azokat, akik magas vérnyomásban is szenvedtek.

szédülés

„Több kockázati tényező, például a magas vérnyomás, a szívkoszorúér-betegség és a diabétesz is megnövelheti egy személy szívelégtelenségre vonatkozó kockázatát – számolt be a tanulmány szerzője, Dr. Christine DeLong Jones, az Észak-Karolinai Egyetem kutatója. – Ezen kívül az ortosztatikus hipotenzió is növelheti ezt a kockázatot.”

A kutatás kezdetén azoknak, akikben a 17,5 éves utánkövetés során szívelégtelenség alakult ki, közel 11 százaléka szenvedett ortosztatikus hipotenzióban, míg ez az arány csak 4 százalék volt azok körében, akikben nem alakult ki szívelégtelenség. Ez az összefüggés a 45 és 55 év közöttiekben volt a legkifejezettebb.

A Hypertension legutóbbi számában közölt eredmények nem bizonyítják azt, hogy az ortosztatikus hipotenzió okozná a szívelégtelenséget, csupán összefüggést mutatnak a kettő között.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés