2024. Április 19. péntek

válaszok

Dr. Kővári Viktor Zsolt manuálterapeuta (nyak-, hát- és derékfájdalmak specialistája) válaszol


Mi állhat a szédülés hátterében?

Tisztelt Doktor úr!

Idén tavasszal leginkább szédüléses panaszokkal jártam kivizsgálásokra. Mivel minden leletem negatív volt,(vér-vizelet, szemészet, belgyógy., neurológia, fül-orr, hasi UH, gerinc RTG, reuma - itt csak B vitamin komplexet adtak s kész mindenféle vizsgálat nélkül) így azt mondták, h depressziós vagyok, ettől szédülök, idegrendszeri probléma (erről nem tudtak meggyőzni, nem is szedtem semmiféle gyógyszert rá).

Közben elkezdtem gyógytornára járni, mert a jobb vállam, a nyak és a lapocka közötti izmok nagyon fájtak. De mindegyik orvos azt mondta, h ez nem lehet oka a szédülésemnek. A gyógytornát abbahagytam, mert olyan fájdalmaim lettek a nyakamban, hogy elviselhetetlen volt (hiába mondtam minden alkalommal, h egyre jobban fáj), és a szédülés is megmaradt (csak alkalmanként (8 alk.) 5.000Ft-tal rövidítettek meg). Kellett pár hónap, mire elmúlt és ezáltal a szédülések is abbamaradtak (augusztustól a múlt hétig jól voltam). Jelenleg ismét fájnak a vállizmaim, ugyanis eszembe jutott, hogy a hétvégén szőnyeget sikáltam és valószínűsíthetően emiatt erőltettem meg a nyaki és váll izmokat. Ismét szédülök, bizonytalan érzésem van.

Kérdésem az lenne, mivel ez is mutatja, hogy idegileg rendben vagyok, hogy mit tudok tenni annak érdekében, hogy a fájdalom és a tünetek elmúljanak? Az idén már nagyon sok időt töltöttem betegállományba, már nem nézik jó szemmel, ha ismét kiesek a munkából. Jelenleg melegen tartom ezeket az izmokat, kaptam egy gyógyszertárilag összekevert kenőcsöt – Fastum gél, ephedrine és egyéb összetevőkkel – közben tornáztatom ha tehetem, de óvatosan; de elég lassan, mondhatni alig érzek valami változást. Pihentetem, ahogy csak lehet, de a munkámból kifolyólag elég nehéz megoldani. Gyógytornára nem szívesen mennék, mert félek, hogy újfent akkora fájdalmakat okoznak, amik csak rontanak a helyzeten. Viszont a szédelgés miatt nehezen közlekedek, nem tudom rendesen elvégezni a munkáimat.

Kérem, segítsen, hogy minél előbb visszanyerjem a régi életvitelemet, mert ez az év csak erről a szédülésekről szól, és lehet, hogy ettől lassan tényleg ideggyógyászhoz kell fordulnom! Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:

R. Zsanett



Tisztelt R. Zsanett!

A szédülések hátterében gyakran a nyaki gerinc apróbb eltérései, a környező izomzat nem megfelelő tónusa áll. Nagyon jól tették, hogy az Ön által részletezett vizsgálatokat elvégezték. Egy nyaki gerinc és koponya MRI, oldalfunkcionális nyaki gerinc rtg. és carotis/vertebralis duplex scan (ultrahang) vizsgálat lenne indokolt, amelyekkel kapcsolatban neurológust lenne célszerű első körben felkeresni.

Kérdéseiben és azzal, hogy manuálterapeutához fordult, részlegesen a válasza is megvan! Keressen fel manuálterapeutát. Az izmai lazítása tekintetében masszázs, akupunktúra is szóba jön. Egyebekben lehet, hogy csak nem voltak jók a gyógytornagyakorlatok!

Egyébként a mozgásszervrendszer egy igen komplex rendszer. Sokszor egy típusú kezelési módszertől nem várható kielégítő eredmény

Vásároljon a Vital EgészségPlázában! >>

Dr. Kővári Viktor Zsolt




Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés