2024. December 03. kedd
Szakemberek szerint, ha a nehéz időszakok, alatt egészséges életmódot folytatunk, azzal csökkenthetjük a stressz szervezetünkre gyakorolt hatását, illetve az ezzel összefüggő felgyorsult öregedési folyamat is elkerülhető.

Az egy éven át tartó vizsgálat során 239 ötven és hatvanöt év közötti nőt kísértek figyelemmel, akiknél azt vizsgálták meg, vajon az egészséges étrend, a testmozgás és a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás képesek-e csökkenteni a stressz hatását, valamint a sejtek öregedését. A kísérletben résztvevők beszámoltak arról, milyen életmódot folytatnak, továbbá arról, van-e éppen bármilyen stresszes tényező – például munkanélküliség vagy válás – az életükben.

Hogy a stressz sejtekre gyakorolt hatására is rálátásuk legyen, a kutatók megmérték a telomerek, vagyis a DNS-szál két végén található szakaszok hosszát, melyek célja a kromoszómavégek védelme. A sejtosztódások során ezek a telomerek minden alkalommal rövidülnek valamennyit, így aztán hosszukból következtetni lehet egy sejt életkorára. A szakemberek emellett a kísérlet elején és végén is vérmintát vettek az alanyoktól, hogy megmérjék a fehérvérsejtek telomerjein történt változásokat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a stresszes események hatására rövidültek a telomerek, ugyanakkor, azoknál, akik egészséges módon éltek közben, mindez kisebb mértékben, azoknál pedig, akik keveset mozogtak, rosszul étkeztek és nem aludtak eleget nagyobb mértékben történt meg. Amint azt a kutatást vezető Eli Puterman, a San Franciscó-i Kalifornia Egyetem pszichiáter munkatársa elmondta, mindez egyértelműen arra utal, hogy a stresszes időszakokban még a szokásosnál is nagyobb jelentősége van az egészséges, aktív életmódnak.

 
Forrás: Medipress
2014. 08. 12.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés