2024. Április 19. péntek
A túlzott soványság nagyobb kockázatot jelent, mint az elhízás, és a negyvenéves koruk körül enyhén molett emberek élnek a legtovább egy hosszú távú japán felmérés eredménye szerint.

A 40 éves koruk körül kissé túlsúlyos emberek hat-hét évvel tovább élnek, mint a nagyon soványak, akik a kövérekhez képest is öt évvel rövidebb élettartamra számíthatnak. A felmérést a japán egészségügyi minisztérium kutatócsoportja végezte Cuji Icsiro, a Tohoku Egyetem professzora vezetésével.

Mintegy 50 ezer 40 és 79 év közötti ember életét követték nyomon tizenkét éven át a szakemberek. „Úgy találtuk, hogy a sovány emberek kockázata a legnagyobb. Felmerült, hogy a soványak élete azért rövidebb, mert több közöttük a beteg vagy a dohányos, ám a különbség alig változott, amikor kiiktattuk ezeket a tényezőket” – mondta el a tanulmányban résztvevő Kurijama Szinicsi, az egyetem munkatársa.

A kutatásban a normális testsúlynak a 18,5 és 25 közötti BMI-érték számított, a 25 és 30 közötti enyhe túlsúlynak, a 30 fölötti peddig kövérnek.

A kutató hozzátette, hogy a túl vékony emberek rövidebb élettartamát egyes betegségekre, például a tüdőgyulladásra való nagyobb hajlamuk, valamint ereik sérülékenysége magyarázhatja. A szakember azonban hangsúlyozta: nem ajánlja, hogy az emberek annyit egyenek, amennyit akarnak. Inkább azt javasolja, hogy a normál testsúlyúak ne hízzanak, ám a túl soványak szedjenek fel pár kilót.


Forrás: MTI
2009. 06. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés