2024. Április 19. péntek
A túl sok só és kevés kálium együttesen növelheti a korai halálozás kockázatát – közölték amerikai kutatók.

Az Egyesült Államok járványügyi hatóságának (CDC) szakemberei újabb adalékkal szolgáltak bejelentésükkel a sófogyasztás veszélyeiről szóló vitához. Nemrég látott napvilágot például egy kutatási eredmény, amelyben a tanulmány szerzői nem találtak bizonyítékot arra, hogy a sóbevitel visszafogása csökkentené a szívbetegségek és a korai halálozás kockázatát.

só, kálium, nátrium

A CDC szakembereinek az Archives of Internal Medicine című szakfolyóiratban megjelent tanulmánya arra összpontosít, hogy a sóban gazdag és káliumban szegény étrend együttesen jelent kiemelt kockázatot az egészségre.

A vizsgálatba 12 ezer embert vontak be, akik egészségi állapotát 15 éven át követték nyomon. A tanulmány végére 2270 résztvevő halt meg, közülük 825 ember halálát okozta szívbetegség, 433 emberét pedig vérrögképződés vagy szélütés. Az elemzésből az derült ki, hogy a magas só- és alacsony káliumbevitel együtt jelentette a legnagyobb kockázatot.

„Azok az emberek, akik étrendje magas nátrium- és alacsony káliumtartalmú volt, 50 százalékkal nagyobb kockázattal haltak meg bármely okból, és kétszer nagyobb kockázattal szívroham miatt” – foglalta össze Elena Kuklina a kutatás egyik vezetője, a CDC munkatársa. A kutató azt javasolja, hogy több friss gyümölcsöt egyenek az emberek, olyan zöldségeket, mint a spenót és a sárgarépa, valamint tejet és joghurtot, mert ezek az élelmiszerek emelhetik a káliumszintet.

Egy ipari csoport, a Salt Institute azonban megkérdőjelezi a tanulmány megállapításait, mert szerintük a vizsgálat által talált összefüggés a sóbevitel és a szívbetegségek között statisztikailag jelentéktelen volt.


Forrás: MTI
2011. 07. 21.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés