2024. Március 28. csütörtök
Egy kutatás szerint a nemdohányzók esetében a dohányfüst mindössze 30 percnyi behatása is jelentősen károsíthatja az erek falát. Az eredménynek jelentős közegészségügyi következménye lehet, mert ez a fajta károsodás az érelmeszesedéssel áll összefüggésben, ami szívrohamhoz vagy stroke-hoz vezethet.

„A másodlagos dohányfüst nagyon kis mennyiségének, körülbelül annyinak, aminek a felnőttek és a gyerekek az átlagos közösségekben ki vannak téve, már csupán 30 percnyi behatása is károsítja az erek működését – számolt be a kutatást vezető Dr. Paul Frey az Amerikai Kardiológus Kollégium sajtótájékoztatóján. – Ez pedig jelentős közegészségügyi következményekkel jár. Kutatásunkban már a másodlagos dohányfüst nagyon rövid behatása következtében is az érműködés jelentős hanyatlását mutattuk ki, ami nagyon aggasztó.”

passzív dohányzás

A kutatók a Journal of the American College of Cardiology május 22-i számában megjelenő tanulmányhoz füstgéppel vizsgálták a passzív dohányzás hatását 33 tizennyolc és negyven év közötti egészséges nem dohányzó emberre. Sikerült reprodukálni a valóságban jellemző passzív dohányzással járó alacsony behatást, amit korábban még nem vizsgáltak.

Kimutatták, hogy a felkarban lévő főér, a brachiális artéria passzív dohányzás esetében nem tágul megfelelően, vagyis az erek nem működnek megfelelően. A szakértők azt is hozzátették, hogy ez a hatás valószínűleg még nagyobb lett volna, ha nem egyszeri behatást, hanem ismételt expozíciót vizsgálnak, ami a valóságban sokkal gyakoribb.

A San Franciscó-i Általános Kórház kutatói az eredmények alapján a dohányzás betiltását sürgetik a nyilvános helyeken, és arra ösztönzik az orvosokat, kérdezzék ki betegeiket arról, hogy dohányossal élnek-e együtt, vagy sok időt töltenek-e dohányosok társaságában. Frey és munkatársai azt remélik, hogy eredményeik a dohányosokat is rádöbbentik arra, hogy rossz szokásuk nem csak önmagukra, hanem másokra is veszélyes.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés