2024. Október 24. csütörtök
Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben - számolt be a szerb sajtó kedden a belgrádi Batut Közegészségügyi Intézet jelentéséről.

Az idén 70 nyugat-nílusi vírus által okozott megbetegedést regisztráltak Szerbiában, öten már meghaltak a fertőzésben
Forrás: MTI
2018. 08. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:
Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését, sok nő ugyanis a törvényt megkerülve otthon, az interneten beszerzett pirulákat használva vet véget terhességének. Politikusok, orvosok és jogvédők azt szeretnék elérni, hogy Skóciához és Waleshez hasonlóan Angliában is engedélyezzék a nők számára, hogy otthon vehessék be a szükséges két pirula közül a másodikat. Jelenleg ugyanis csak a kijelölt klinikákon tehetik meg.

Egyre többen szorgalmazzák Angliában az abortusztabletta alkalmazására vonatkozó előírások enyhítését.
Forrás: MTI
2018. 08. 03.
Ossza meg: Kövessen minket:
Történelmi mélypontra, 10 százalék alá süllyedt az egészségesen élők aránya Németországban, eközben a lakosság többsége úgy érzi, hogy nincs gond az egészségével - mutatta ki egy felmérés, amelyről kedden számolt be a német sajtó.

Borbély Zoltán közlekedési szakjogász szerint az életkor nem feltétlenül határozza meg a járművezetői képességet; ha egy ember egészségi állapota megengedi, akár 90 évesen is vezethet.

2018. 08. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:
Enyhe és közepesen súlyos koponyasérültek agykárosodása súlyosságának megállapításához használható, új - biomarkerek vizsgálatán alapuló - diagnosztikai eszköz kifejlesztéséhez szükséges kutatásban vesznek részt magyar szakemberek.

Hőségriasztást adott ki az országos tisztifőorvos - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.

Meghosszabbították a hőségriasztást!
Forrás: MTI
2018. 08. 01.
Ossza meg: Kövessen minket:
Meg kell kezdeni a vírusos hepatitisszel fertőzöttek kiszűrését és kezelését ahhoz, hogy 2030-ra már ne jelentsen népegészségügyi problémát ez a betegség - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton, a hepatitisz világnapján az MTI-vel.

Már tüneteket okoz a parlagfű - hívta fel a figyelmet pénteken, az MTI-hez eljuttatott közleményében az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI), kiemelve: az idei parlagfűszezonra jellemző a korai pollenszórás, a hatékony védekezés érdekében az allergiásoknak javasolt mihamarabb felkeresni orvosukat.

2018. 07. 31.
Ossza meg: Kövessen minket:
Nyáron nehezebb összegyűjteni a szükséges vérmennyiséget - mondta Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) szakmai főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A 9 komponensű humán papillomavírus elleni oltás kezelési megoldás lehet laphámsejtes karcinómában (SCC) szenvedő betegek esetében, amikor nem lehet sebészeti beavatkozást alkalmazni - derült ki a JAMA Deramtology tudományos folyóiratban közzétett esetismertető jelentésből.

2018. 07. 30.
Ossza meg: Kövessen minket:
« első‹ előző246.  |  247.  |  248.  |  249.  |  250.  |  251.  |  252.  |  253.  |  254.  |  következő ›utolsó »

Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés