Beszámolója szerint az elmúlt két hétben is tapasztalták, hogy kevesebben mentek el vért adni, mint korábban. Márpedig ilyenkor is naponta nagyjából 1600-1800 véradóra van szükség - tette hozzá.
A vérellátó szolgálat nyári véradókampánya keretében a véradók között ajándékokat is kisorsolnak.
Nagy Sándor, az OVSZ főigazgató-helyettese elmondta: naponta hatvan-hetven helyen lehet vért adni. Szólt arról, hogy évente mintegy 50 ezer új véradójuk van. Nagyjából 200 ezren rendszeresen adnak vért. Mostani kampányuk célja elsősorban azokat megszólítani, akik még soha nem, illetve régen adtak vért - fűzte hozzá.